A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-07-01 / 7. szám

332 dánál. Mint a legtöbb újságot, a mienket is azok továbbítják. Az ott dol­gozók jó vagy hanyag munkáján múlik, milyen állapotban kerül az olvasók kezébe ". - Mi is így gondoltuk. Úgy látszik, odahaza a postásoknak nem­csak kézbesíteniük kell a lapokat, hanem (ha vallásos hetilapról van szó) e- lőbb még összegyűrni és megtépdesni is. Reméljük, külön díjazzák érte ő- ket. Bár, amilyen silány és vacak papirost utal ki az állam az Uj Embernek, ez a művelet nem kerülhet nagy erőfeszítésükbe. □ Huszonöt esztendő nagy idő és szép múlt, bármilyen munkásságból tekinthet is vissza rá valaki. Megokolt hát, hogy a Vas megyei Csénye egy­szerű, de meleg ünneplésben részesítette a község templomának kántornőjét, Farkas Ilona Biankát, aki 25 év elsőáldozásain, esküvőin és temetésein, no meg minden vasárnapján művészien szólaltatta meg a község templomá­nak orgonáját. Az ünneplés melegében a kántornő "múltját" is felderítették. A községben született, nyolcadik gyermek volt a családban s a tanítóképző elvégzése után az Isteni Megváltó Leányai közé lépett és rajztanári dip­lomát szerzett. Sopronban a tanítóképzőben tanárként működött egészen 1947-ig. — Lám, lám: népidemokratikus hazánkban mekkora karriert futhat­tak be a szerzetestanárnők az elmúlt huszonöt esztendő alatti Ötven millió lírát préselt ki egy sajtgyárosból és csalás gyanújával került rács mögé Padre Eligio, a milánói "jet set" lelki támasza. A n ' gyáros: VitoPassera; a vádban osztoznak és szin- PEZSGOS- PÁTER ténrács mögött vannak: a Padre öccse és egy mi- A RÁCS MÖGÖT f lánói ügyvéd. — Eligio atya lombardiai gazdálko­dók gyermeke. Rendi tanulmányai befejezése u- tánrövidebb időt töltött Németországban, ahol "sörivó és kövér" rend­társaival nem volt kibékülve. Rövid ideig egy toszkánai, kommunis­tákkal teli faluban leikészkedett, majd Milánóba került. Itt megala­pítja a "Mondo X" mozgalmat, amellyel válságban élő embertársain akar segíteni "testvéri szolgálattal". Nagyrészt jómódú milánói csa­ládok leányaiból verbuválódnak munkatársai, ezekből szervezi "Te­lefonó Amico" nevű, 24 órás telefonszolgálatát, mely "szenvedő em­bertársainak áll rendelkezésére"; öngyilkosság tervével foglalkozók­nak, kábítószerek áldozatainak és mindennemű tanácstalannak áll ez a telefon rendelkezésére: csak felhívják a számot, átbeszélhetik prob­lémáikat s megkönnyebülten tehetik le a telefonkagylót. Telefonó A- mico ma is működik és sikeresen: évente százezer hívásra válaszol. Közben a milánói futballegyüttesnek is "lelki edzője" lett; leghíresebb lelki gyermeke a neves csatár, Gianni Rivera, aki meccsek előtt tér- denállva keresztet szokott vetni. Az olasz bulvárlapok nagyobb örömé­re Padre Eligio banketteken, nagy vacsorákon, partykon is megjele­nik előkelő lelkigyermekei között. Egyszer az "il Milanese" vendég­

Next

/
Thumbnails
Contents