A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-07-01 / 7. szám

330

nak, hogy hamarosan átlépiazörök élet küszöbét. . . No, de sebaj. A földi élet most már vagy lesz, vagy sem, de jólenne legalább az örök életről gondoskodni.. .

— Örök élet? Nevetnem kell! Röhögnöm! !! Érti?! ?. . . Bármaga az egyetlen, aki becsülettel megmondja, hogy rövidesen megdöglök. A többi csak sumákol itten. ..

— Enikő néni! Nem ismerek magára!

— Ezt értik! Mosni a kezüket! Lelépni a süllyedő hajóról! Pedig maguk papok tettek tönkre! Bedumálták naív kis fiatal fejembe, hogy "anyaság", meg "nőihivatás", meg egyebek. . . Én marha! Hittem nekik! Egész életem ráment! Érti?! De én voltam az ostoba, hogynem vettem észre, milyen járhatatlan útracsalnak! Hátittvan! Nézze csak meg egyszer annak a végét, amit olyan olcsó szólamokkal prédikálnak! Anya voltam. Életem kockáztatásával! Az Egyházhoz hű voltam, kiálltam mellette. Hűségesen megtartottam a maguk receptjeit. Aztán mire jutottam? Gyerekeim elhagytak! Ide löktek ebbe a rohadt kórházba. Azt se tudták, hogyan szabaduljanak tőlem. Hát legjobb leszmegdög- lenem, és vége lesz mindennek. Úgyis az a baj, hogy nem történt meg sokkal előbb!

— Enikő néni, mondja kicsit csendesebben! Meghallják. . .

— Nagyon helyes! Hadd tudja meg mindenki, micsoda népámítók maguk! Ha tovább élnék, mindent elkövetnék, hogy senki se hallgasson magukra!

(a nagy rikácsolásra bejön az ápolónő és sürgősen eltávolítja a "hozzátartozót" - "minek nyugtalanítani a beteget?". ..)

széljegyzet: Enikő nénit élete végére a betegsége és csaló- dósai vetkőztették ki régi énjéből. Még beszédstílusa is egészen eldurvult. Valahányszor szóba került nálunk (a valóságban persze nem Enikőnek hívták), hosszú vita lett esetéből és problémáiból — az abortus, az anyaság kérdéseiről; arról, hogy milyen határo- kig követelhetünk engedelmességet a gyerekeinktől, meg hogy milyennek kellene lenniük a szülőknek "szedett fa" korukban ahhoz, hogy a békés összhangot gyerekeikkel fenntarthassák. Abban sosem tudtunk megegyezni, hogy elferdülésének mi lehetett az igazi oka. Egyesek úgy gondolták, hogy ahhoz a fajtához tartozott, amelyi k szentírásból és prédi kációból és lelki vezetésből csak azokra a mozzanatokra figyel fel, amelyek egyéniségének megfelelnek, őt "igazolják". Mások lelki vezetőit okolták. Olyan páterek kezébe kerülhetett, akik kisarkítva, az igazságnak csak egyik felét hangoztatják és azt hiszik, hogy mindenki magától úgyis rájön majd a másik felére is.