A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-07-01 / 7. szám
512 században a rend ismét föléledt, ide került az újoncház, de olyan é- pületbe, amely régebben fogolykiváltó szerzet tulajdona volt. Az első, ami föltűnt a magamfajta vasi gyereknek, hogy a templomban három nyelven ment az Isten tisztelete meg a lelkek szolgálata. Ott láttam meg először a nemzetiségi kérdést. A Monarchiában a rendnek több újoncháza volt és mindenütt e- lőírta a szabály, hogy két év alatt mindenki tanuljon meg egy nemzetiségi nyelvet. Jómagam a szlovákot választottam, márazértis, mert az volt a szándékom, hogy a Felvidéken maradok, azonban Páter Somogyi, akkor provinciálisunk, azt kívánta, hogy maradjak a magyar tartományban. Nekem tetszett volna, hogy három nyelven tudom hirdetni az örök igazságot. Az ottani atyák többsége így dolgozott és bizony előfordult az is, hogy Mikus páter magyar szentbeszéd közben, valami köhent és után szlovákul folytatta az előadást, míg egy idő múlva észbekapott. Páter Somogyi szintén kitűnően szónokolt szlovákul, pedig ő is Vasországból származott oda. Hidvéghy pedig művész volt mind a három nyelvben. Milyen bölcs és nagyvonalú volt az a jezsuita gyakorlat! A politika is tanulhatott volna belőle igen hasznosat. 0 któber tizediké körül kezdtük a lelkigyakorlatot és közben igazán nem gondoltunk arra, mi történik a világban, pedig az őszi forradalom ugyancsak beleszólt a mi sorsunkba is. November elején no- víciusmesterünk összehívott bennünket és közölte velünk, hogy a háborút elvesztettük, az ország forradalomban van, a jövő egész bizonytalan, tehát mindenki maga döntse el, nem akar-e legalább egy időre szüleihez hazatérni. Mindnyájan maradni akartunk és még aznap délután kimentünk a tanyánkra és este ott kezdtünk a lelkigyakorlat folytatásába. Tőlünk délre volt Pozsony és ott este nagy tüzek égtek. Talán egy hét múlva csöndesebb lett a városban és így elköszöntünk Fráter Cserkótól, aki karabéllyal a vállán vigyázott ránk meg a birtokra. Nemrég érkezett haza a háborúból és nyomban hűségesen szolgálatba állt. Sorakoznak emlékezetemben a testvérek, akik a házi munkákat végezték: Kiss, a szakács, Kandrács, a sekrestyés, Drobny, a portás, Koválik a szabó, Körtvélyesi, a segédje. Mind egy rangban voltunk ott: a pap, az egyetemi hallgató, az érettségizett diák és a parasztfiú vagy a szatmári szabósegéd. Es mindez olyan egyszerűen ment, mert valamennyien Jézus barátai voltunk. A nagyszombati rendházban valami káprázatos vidámság uralkodott. Az üdülés idején kívül kötelező volt a hallgatás, és ha mégis kellett valamit mondani, az latin nyelven történt, amikor azonban olvasás idején kíváncsi vörösbegy vagy rigó szállt az ablakba és jóked
