A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
278 Ennek a feltételezett értéktelenségnek Karen esetében az öntudatlanság állapota, agyának épségében beállott végzetes, soha nem gyógyítható kár adja meg a legszembeötlőbb alapot. A katolikus erkölcstan szempontjából nagyon fontos az, hogy következetes álláspontot foglaljon el az élet és halál közötti választás minden esetében. Ha az itt kifejtett megszorítás nélkül megengedhetőnek tartjuk az életfenntartó eszközök visszavonásával Karen halálának fizikai értelemben vett közvetlen előidézését — azzalamegokolással, hogy az agyvelején e- sett végzetes kár a halál bekövetkezését mindenképpen állapota elkerülhetetlen tulajdonságává tette, — akkor nehéz a következetlenség veszélye nélkül elítélni az átörökléssel szerzett "Tay-Sachs" kórban szenvedő magzat művi elvetélését. Az ilyen magzat ugyanis Karenhez hasonlóan sohasem fog normálisan működő aggyal rendelkezve öntudatos életet élni; ellenkezőleg, születése után rövid idővel bekövetkező halálra van kárhoztatva. Lehetne tehát Karen esetéhez hasonlóan úgy érvelni, hogy mivel a halál a magzat állapotával kikerülhetetlenül ösz- sze van kapcsolva, a művi elvetélés nem tesz mást, mint a szülők i- ránti tekintetből a folyam at lefolyását meggyorsítja. Az egyik esetben a betegség áldozatát a légzőberendezéstől választjuk el, a másikban pedig az anyaméhtől. Azt is fel lehetne tételezni, hogy mindkét esetben a nem teljesen emberinek tekinthető élet kioltásáról van szó, mivel normális agyműködésre egyikesetben sincsen semmi remény. E sorok írója a- zonban, a katolikus moralisták többségével egyetértve, nem hajlandó jelenleg a magzatelhajtás ilyen feltételek melletti elfogadására. A hagyományos, és bizonyos értelemben leegyszerűsített álláspont* Karen esetére való kritikátlan alkalmazása helyett arra van inkább szükség, hogy azt a jelenkori fejlemények fényében újra megvizsgáljuk és kiértékeljük. H z erkölcsi kiértékelés összefoglalásául megállapíthatjuk, hogy az orvosi szolgálat a beteg gyógyítására, vagy legalább helyzetének elviselhetővé tételére irányul; az nem foglalja magában a halál elfogadására vagy az élet minden áron való meghosszabbítására összpontosulóigyekezetkötelezettségét. A kezelés eszközeinek megválasztásában ez a szempont az irányadó és ezért az orvos nem köteles olyan kezelési módszereket alkalmazni, amelyek a beteg állapotán egyik értelemben sem segítenek; köteles azonban betegének vagy a családnak tudomására adni azt a tényt, hogy véleménye szerint gyógyulásá* "Nem vagyunk kötelesek rendkívüli eszközöket igénybevenni egészségünk helyreállítása cé/jóbó/" fv.ö. XII. Piusz 1957 nov. 25-i allokációja)
