A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
275 közötti megkülönböztetést nem teszi minden szempontból kézenfekvővé. Mielőtt tehátakezelés megszüntetésének erkölcsi értékét lemérnénk, Karen helyzetének azokat a jellegzetes körülményeit is figyelembe kell vennünk, amelyek az orvosi gyakorlat jelenkori halál-fogalmából és az egészség-gondozás közüggyé válásából fakadnak. A szocializálódó egészséggondozás korszakában a kórházi ápolás elveszíti kiváltságos és magán jellegét, és egyre inkább az adófizető jogává válik. Ennek következtében az életfenntartás feltételeinek megállapításában a törvény álláspontja egyre nagyobb szerephez jut, és annak költségeiben a társadalom egyre nagyobb részt vállal. Ezeknek az eszközöknek anyagi okok miatt való visszautasítása, vagy rendkívülivé nyilvánítása egyre ritkábban megokolt. Az eszközök kiértékelésében tehát a társadalom és az állam életvédő feladatát is figyelembe kell venni. Karen esetében a bírósági döntés következtében az állam veszi át a kórházi költségeket, és összehasonlítva a törvényes életvédelem kötelezettségének súlyával, az összeg jelentéktelennek ítélhető — föltéve, hogy a kezelés nem áll fontosabb értékek megvalósításának útjában; például: ha az nem akadályozza meg egy gyógyítható beteg kezelésének lehetőségét. Ezenfelül a kórházi környezetben kialakult orvosi gondolkodás- mód merőben eltér a laikus felfogástól a rendes- és rendkívüli eszközök megkülönböztetésében. Az erkölcstan a laikus gondolkodásmódból kiindulva azt tartja, hogy még a leggyakoribb és legegyszerűbb orvosi kezelés is rendkívülivé válik akkor, amikor az már nem jelent segítséget a beteg számára. A tradicionális orvosi gondolkodásmód szerint ezzel szemben a kezelést alkalmazni kell mindaddig, amíg az legalább a beteg állapotának romlását megakadályozza — függetlenül attól, hogy az eljárásmód egyszerű-e vagy bonyolult, drága vagy olcsó, szokásos vagy kísérleti módszer-e. Ennek következtében a már alkalmazott és legalább ideiglenesen hatásosnak bizonyult kezelés visszavonását az orvos sokkal lassabban fogja elhatározni még akkor is, ha az a beteg feltételezhető kívánságával ellentétben áll. Az ilyen természetű döntésben az orvos nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a kezelés visszavonásával a reménytelennek ítélt beteg állapota rosszabbodik. Amíg az erkölcsi kiértékelés a beteg állapotát személyes kapcsolatainak az összefüggéseiből kiindulva ítéli meg, az orvos elsősorban a beteg körülményeinek a keretei között gondolkodik, és a helyzetén tehető változás lehetőségei szerint méri le kötelességét. R z erkölcsileg kiegyensúlyozott ítélethez mindkét gondolkodásmódot figyelembe kell venni. Az orvos nem hagyhatja ki döntéséből azt
