A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
259 jöttek. Az új élet küszöbén, az Egyház egyik legnagyobb Rendjének karjai között, kicsit megrendülve és átkarolva ettől a szellemtől, már úgy érezték, hogy jezsuiták és nem tartoznak többé ahhoz a világhoz, melyet a falakon kívül hagytak. 11 /kilencet ütött a villanyóra, éles villanycsengő hasította meg a csen- /x det, aztán erőteljes, recitatív ima hallatszott a kápolna felől. A másodéves novíciusok imádkoztak. Az újak, a "kandidátusok", akik az első keresztények szótárából, az újonnan kereszteltek tiszta nevét viselték, izgatottan készülődtek a nagy pillanatra. Most kapják meg a szerzetesi ruhát! Már külsejükön is látható volt valami változás. Hajukat rövidre nyírták. Civilruháikmeggyűrődtek, élesrevasalt nadrágjuk a térdnél öblöt vetett a térdeléstől. A másodévesek fölmentek az aszcetériumba. Újabb jel a kis csengővel. Megindultak ők is. Az angelus vezette őket. A terem első részén, a padokra kitéve, szépen összehajtva, feketén és komolyan várt rájuk a szerzetesi ruha. Milyen meglepetés! Gyengéd, családias figyelem. A komor ruhák felett néhány szál virág: piros és fehér szegfűk. A szegfűk között egy feszület; a szerzetesi kereszt, mely ezentúl kísérni fogja ő- ket egészen a sírig, le a földbe is. Mert majd, ha haldokolva már- már búcsút intenek annak a világnak, melyben elvégezték feladatukat, reszkető kezükbe teszik ezt a feszületet, mely kísérte őket imáikban, örömeikben, utaikban. Lehet, hogy csendes rendházakban fogják kezükbe majd; lehet, hogy kint a missziókban, Kínában vagy Törökországban* ; lehet, hogy aggkorukban; lehet, hogy fiatalon; kórházban, tanulmányi házban, Pesten, Szegeden, Rómában vagy Pekingben. Páter Bangha, mint egy kis család boldog apja, meghatóban és meleg szeretettel beszélt hozzájuk a ruháról, mely elfedi majd testüket, csak kezüket hagyja szabadon a cselekvésre és arcukat, melyen a Társaság szellemének kell ragyognia. Felharsant mögöttük egy különös ének, a másodéves novíciusok fiatalos, komoly és lángoló dala; az a szentignáci himnusz, mely ettől a pillanattól kezdve diadalmasan, forrón, lelkesen, fájón és boldogan Ahhoz köti őket, Akitől meghívást kaptak. Dübörgött és lángolt ez a himnusz. Sodró ás ellenállhatatlan e- rejétől nem vonhatták el magukat. Valami felbúgott a szívükben és a * a magyar rendtartománynak Kínában volt missziója, Törökországba pedig a magyar vendégmunkások gondozására mentek ki, ott tilos volt a térítés.
