A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-06-01 / 6. szám
255 félórán át négyszemközt fogadta. Margit testvér azt mondta, hogy 20 ezer deportálásra ítélt szlovák és magyar ügyében jött. Ha Szlovákiában megkezdődik a deportálás, az Magyarországon is folytatódni fog. A Szentatya annyit mondott, hogy Margit testvér meg lesz elégedve azzal, amit ő tenni készül.* Röviddel ezután Szlovákia templomaiban körlevelet olvastak fel, melynek nyomában — legalábbis egy időre — leállították a deportálásokat. Margit testvér Rómában írtegy "Világnézeti Krédó"-t, amelyben újra kifejezte meggyőződését a keresztény világnézetben. Egyik szép gondolata, hogy az Úr Jézus példájára a bűnből megváltani másokat csak úgy lehet, ha magunkra vállaljuk a bűnhődést, a szenvedést, mivel az igazi krisztusi eljárás: a bűnt elítélni, a bűnösön könyörülni. (A pogány módon gondolkodó ember rendszerint követ dob a bűnösre, de a bűnt őmaga is könnyen elköveti.) Amint hazaérkezett Budapestre, azonnal hívatta őt a detektív- főnök, Pásztói Ámon: — "Spellmannál volt?" — "igen, azért mentem Rómába." — "Mit beszélt vele?" — "Azt nem mondom meg magának, de ha a belügyminisztert érdekli, őneki megmondom. Politikáról nem beszéltünk. Ugye tudja, hogy nincs a kezemben zsidó-pénz?" — "Tudom, — felelte a detektívfőnök — ismerjükmagát." Elbocsátotta és nem volt az ügynek folytatása. Margit testvér nem fogadott el semmiféle pénzt, még az útiköltséghez sem. Azt mondta, most még tudja fedezni a Társulat. Teljesen önzetlenül akart dolgozni, végig. 1944 március 19-e után egyre súlyosabb lett német megszállás ahelyzet. A háború már annyira előrehaladt, hogy nem tudtak vasúti kocsikat beállítani, gyalog hajtották a deportáltakat Hegyeshalomig. Margit testvér ösz- szegyűjtötte a holland és német püspöki kar tiltakozó körleveleit, elment a hercegprímáshoz és bejelentette, hogy a testvérek készek minden munkára, amire szükség van. Megnyitotta az összes társulati házat az üldözöttek részére. Mintegy 800 volt azoknak száma, akiknek életét így megmentették. Margit testvér közben gyereknyaraltatásokaí is szervezett, egy-egy testvér vezetésével, akik nem árulták el, hogy gondozottjaik zsidó gyermekek. Plébániákon házvezetőknek helyeztek el menekítetteket. Sok aggódással, szenvedéssel, kockázattal, nagy találékonysággal folyt ez az életmentő munka. Külsők részéről néha elhangzott olyan * Ennek következményeként jelent meg együtt mind a hét szlovákiai püspök Tisso ésTuka előtt ésmájus folyamán kétszer is felolvasták a templomok- ban a hét püspöktől aláírt körlevelet, mely a köztársasági alapokmányból i- dézte híveik emlékezetébe a minden polgárnak biztosított jogegyenlőséget.