A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
228 hogy Karen állapotának javulására nincsenlehetőség, és így az orvosok és a kórház döntés ének (hogy t.i. a mesterséges légzőberendezést nem kapcsolják ki) bírói határozattal való megerősítése egy olyan veszélyes törvényesített gyakorlatnak venné a kezdetét, amely az orvosokat arra kényszerítené, hogy a gyógyulás lehetőségén túlmenően is életben tartsák a haldoklókat mesterséges eszközök segítségével. A kórház véleménye szerint a szó szoros értelmében Karen még nem halt meg, hanem kezelés alatt álló beteg. A bíróságnak nincs joga a szülők kérelméhez hozzájárulni, mivel az gyakorlatilag a beteg törvényes úton való kivégzését jelentené. A kérés jóváhagyása esetében a kórház bűnvádi eljárástól és kártérítési kötelezettségtől való mentességet kért, és azt kívánta, hogy a készülék kikapcsolásával egy kívülálló személy és ne egy kórházi alkalmazott vagy orvos legyen megbízva. Az orvosok azt hangsúlyozták, hogy a kérés engedélyezése az euthanazia törvényes elismerését jelentené, mégpedig egy olyan e- setben, amikor a beteg döntését egy megbízott képviselő vagy gyám hozza meg. Ez a döntés nem tárgyilagos egészségi tényezőkön, hanem Karen élete minőségében beállott és pontosan meg nem határozható változásokon alapulna, márpedig jelenleg senki sem képes annak egyértelmű meghatározására, hogy milyen változások utalnak az élet kioltására, és milyen változások igazolják annak további fenntartását. Ennek a kérdésnek az elbírálása, ha egyáltalán lehetséges, az orvosokra tartozik, és a bíróságnak nincsen joga beavatkoznia, mivel az nem folytathat orvosi gyakorlatot. Az államügyész véleménye szerint a Római Katolikus Egyház álláspontja megadja a lehetőséget arra, hogy a beteg személy az állapotára nézve rendkívüli vagy alkalmatlan kezelési módot visszautasítsa, de ezt nem teszi számára kötelezővé. Továbbmenve megállapította, hogy az Egyesült Államok alkotmányában nincsen a halálhoz való jog leszögezve, és New Jersey államban a bírói gyakorlat megfelelő előzményekkel rendelkezik ahhoz, hogy az életmentő eszközök vallásos meggyőződésből fakadó visszautasítását elítélje a gyermek vagy a szabad elhatározással nem rendelkező felnőtt esetében. E zt a gyakorlatot az a megokolás támasztja alá, hogy az államnak az élet védelmére irányuló kizárólagos kötelezettségéből kifolyóan kétes esetekben mindig az élet lehetősége mellett kell döntenie. Noha a vallás abszolút érték a társadalom életében, annak gyakorlása nem teljesen mentes a törvény ellenőrzésétől. Ezért mégha a szabad elhatározásra képes személynek meg is van a joga ahhoz, hogy vallásos meggyőződésének vértanújává váljék (például a vérátömlesztés-
