A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-04-01 / 4. szám
a megtisztelő oldal, írásukat sem vízszintesen és balról jobbra, hanem felülről lefelé és jobbról balra olvassák. A kínai ember magatartását azonban éppúgy az emberi lélektan szabályai kormányozzák, mint a nyugati emberét; a bizalomra ő is bizalommal, a szeretekre ő is szeretettel, az erőszakra ő is erőszakkal reagál. — A másik téves elképzelés az, hogy a kínai civilizáció régebbi a Nyugaton ismert civilizációknál. A valóságban civilizációjuk sokkal későbbi, mint a krétai, mezopotámiai vagy egyiptomi. Legfeljebb abban különböznek a nyugati civilizációktól, hogy törés nélküli folytonosságot mutatnak fel kezdetüktől napjainkig, míg az említett közelkeleti civilizációk vagy megsemmisültek vagy gyökeres átalakuláson mentek keresztül. D e nemcsak a nyugatiaknak kell jobban megismerniük Kínát, hanem az ázsiaiaknak is. Két évvel ezelőtt a jezsuiták Hong Kong- ban "kultúrák-közi" tanulmányi hetet szerveztek belső, rendi célok érdekében. A 24 résztvevő fele nyugati, fele különféle ázsiai országokból (Taiwan, Japán, Korea, Fülőp-szigetek) származó jezsuita volt. Az ázsiaiak meglepődve vették észre, hogy kultúráik egymás között legalább annyifélében különböznek, mint amennyifélében a nyugati kultúráktól eltérőek. Ennek a ténynek Ázsia misszionálása szemszögéből van jelentősége. Ott a gyarmatvilágban szerzett tapasztalatok miatt nagy a bizalmatlanság a nyugati világ iránt. A kínaiak például jobban megérthetik egy filippínó hithírdető Krisztus mellett tett tanúságát, mint egy európaiét vagy amerikaiét. E gy, a jövőben kínálkozó kínai missziósmunkára papokat és szerzeteseket akkor képzünk ki legalkalmasabban, ha Kína és a vele kapcsolatos kérdések szaktekintélyeivé alakítjuk ki őket. Kínának szüksége van a Nyugat segítségére. Leginkább valószínűen a technológia és az egzakt tudományosság vonalán. Ez a tény beláthatatlan lehetőségeket nyithat a világi misszionálás számára — miután papok közt kevés ilyen akad s még kevesebb, aki teológiai szaktanulmányai után még technológiai vagy egzakt tudományos kiképzésre is vállalkozna. A papságé lehet azonban a feladat, hogy világi híveket ilyen pályák felé irányítson. Papok és szerzetesek inkább mint idegen nyelvek tanárai számíthatnak arra, hogy segítségüket igénybe veheti egyszer Kína. Emberi számítás szerint nincs sok valószínűsége annak, hogy papok és szerzetesek (mint hithírdetők) a közeljövőben bejuthatnak Kínába. Az eshetőségekre azonban állandóan készen kell állnunk. Különben annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy a természetes fejlődés vagy egy fordulat következtében beálló kedvező lehetőséget menthetetlenül elszalasztunk, kihasználatlanul hagyunk.