A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám
122 Az első ilyen kezdeményezést 1969-ben Firenzében még könnyű szerrel hatástalanítani tudta a város érseke, Florit bíboros, egyházi rendszabályokkal és világi hatóságok beavatkozásával. Ma azonban ez a mozgolódás a maradibb és konzervatívabb dél-olaszországi részeken, a Mezzogiomó-ban is észlelhető egy déli példa: Lavellé Rómától 350 kilométernyire délre, Potenza tartományában van Lavelló. Tizenháromezer lakosával azon a vidéken fekszik, amelyik a nagy, olasz kommunista-szocialista irányú szakszervezet, a CGIL alapítójának, Giuseppe Di Vittórió-nak a szülőhazája. Ezeken a déli részeken egy hagyományosan antiklerikális és laicizáló, vékony értelmiségi réteg ellenére az egyház az irányadó. Akik szegények, de azért buzgó, jó hívek maradtak, úgy érzik, hogy az egyház megfeledkezik róluk. Az egyház ugyanis tőlük várja anyagi létének biztosítását, arra pedig nem képesek. Olaszországban nincs egyházi adó, az állam sem osztogatbőkezűen segélyt s az egyház főként az adományokra van rászorulva. Minthogy a tehetősek bőségesen adakoznak, nem egy vidéki plébános gondtalan kényelemben élhet. Az adakozásra rászorult egyház azonban bizonyos függésbe is került jólelkű fenntartóitól, amit a klérus sokszor nem is realizál, mert nagy részük a- zokkal a körökkel érintkezik csak, amelyek adományuk révén létfenntartói lettek. Ez a háttér (kapcsoltan a tehetősebb köröknek a munkásvilág problémái iránti érzéketlenségével) némiképp magyarázata annak, hogy egy szociális feladatait is felismerő papi réteg ezen a vidéken nemcsak egyházi vonalon kerülhet mellékvágányra, hanem a befolyásos társadalmi rétegeknek politikai ellenfelévé is válik. Lavellőban például minden azzal kezdődött, hogy plébánosuk, Don Marco Bisceglia, egy szép napon elhatározta, hogy papi szolgálataiért (áldások, esküvők, keresztelők, stb.) nem fogad el semmifélejárandóságot. Nem plébános ura, hanem segítője akart lenni egyszerű híveinek — ahogy őmaga mondja. Nemcsak akkor mentek hozzá például az apák, amikor fiaikkal összekülönböztek, hanem akkor is, ha állásukat elveszítették, ha munkaadójuk kihasználta őket, ha megélhetésüket féltve nem mertek belépni a szakszervezetbe. Don Bisceglia híres ember lett. A baloldal dicshimnuszokat zengett róla. "Nemcsak segített a szegényeken, hanem egy lett közülük" — írta róla egy baloldali lap; egy másik pedig: "Nemcsak a felebaráti szeretet parancsát tartotta be, hanem felfedezte, hogy az evangélium a legforradalmibb könyv a világon". Az sem növelte tekintélyét a jól szituált társadalmi rétegek előtt, hogy a kommunista
