A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám
tehetetlen falevelet, — fáról szakadt falevelek, hol van életünk biztonsága? Életünk kutatja, kéri, követeli biztonságát, de egészségünket betegség ingatja meg, barátságunkat elhidegülés szakítja meg, és a halál elragadja azt is, aki legközelebb állt hozzánk: a szülőt, a hitvest, a gyermeket... Az "otthon"! — Igen, az otthont akarjuk, azt építjük, azért küzdünk, munkánkat abba fektetjük és íme, hiába szépítjük, rendezzük be egyéni igényünk és ízlésünk szerint, oly könnyen elveszítjük! A tágabb otthont, a Hazát is, - ó hontalanok milliói, akik a széles nagyvilágban kóboroltok, talán anyagi jólétben, mégis otthontalanul, ti tudjátok, milyen kevés biztonságot ad az élet. Dehát emberek vagyunk. Születünk, belenövünk az életbe és máris meghalunk. így mondja ez és lehajtott fejjel éli sorsát, az meg figyeli: a megnyugvó, az elégedetlen, a lelki is mind, mind utánad kiált, Isten! — Isten! — kiáltjuk, mert emberek vagyunk, beleszületünk az időbe, belenövünk az időbe és kinövünk az időből az Időtlen örök létbe, amikor meghalunk. méreteink kísérteinkre daraboltunk. Nem tudjuk elviselni, *■ hogy a Mérhetetlen nem fér kimért formánkba. Ha a tenger vizét nem lehet átkanalazni egy kis kézzelvájt gödörbe, hogyan férne bele az Isten egyetlen, akármilyen kiváló emberbe? Vagy egy nyelvterületbe, országba, kultúrába, az egész teremtett világba? Vagy ebbe a kis bolygóba, a nekünk akkora Földbe? Mi okoskodva fölöltöztetünk a saját ruhánkba, szólásmódunkba, arcvonásainkba, magunkat vetítjük helyedbe és rádmutatunk: Isten! És eközben, ha éppen huszadik századbeli, nyugati civilizáción nevelkedett emberek vagyunk, mindjárt elő is írjuk neked, hogy biztosíts nekünk jó állást, jó fizetéssel és adj
