A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-02-01 / 2. szám
- 85 korában * ismeretien teológiai gondolkodásmód. Az ilyen tételes teológiai gondolkodás főként ott mondhatja fel a szolgálatot, ahol formuláit a modellekkel és üdvtörténeti összefüggésekkel dolgozó, modem teológiára akarják alkalmazni. A teológiai szerzőknél ma gondolatuk egészének értelmi összefüggései, teológiai munkám ódszerüknek biblikus bázisai, történelmi meg filozófiai és teológiai értelmezésük a lényeges elem s ebből világos, hogy egészen más kategóriákban gondolkodnak, mint a kongregáció, mely aztán őket bírálja. A problémán természetesen nem az segít elsősorban, ha ilyen vagy olyan új szabályokkal egészítjük ki a kongre- AMiT szeretnének gáció munkamenetének előírásait. A kérdés veleje: hogyan lehet legeredményesebben megvédeni a Jézustól kinyilatkoztatott, az egyházatyáktól átgondolt, az egyháztól áthagyományozott s a Szenti élektől éltetett hitet? Az egyház tanítóhivatalának ebből a szervéből, a hit kongregációjából, mintha a megfelelő teológiai beállítottság hiányozna; nem argumentativ, nem teológiai módszerrel nyúlnak a problémához, hanem a hivatalok jogászi szellemű aktakezelésével. Ezért félő, hogy nem számolnak eléggé azzal, hogy az igazság megfogalmazásában fontossági fokozatok, megokolt különbségek és a pasztorációt tekintetbe vevő hangsúlyeltolódások is megengedhetők lehetnek. A teológusok nem gyengíteni akarják az egyház központi tanító tekintélyét és hatalmát, csak azt szeretnék, ha a hit értékállományát ne csak hivatalai "jogász-ügykezelésével" őrizné és védelmezné. Az ebből az eltúlzásból eredő, esetleges elhamarkodott döntések csak a kongregáció tekintélyét ássák majd alá. De a teológusok néhány konkrét pontot is hoznak a kongregáció ügyvitelének a 'hatalmi szó" szférájából a modem ember számára megfelelőbb, "processzuális síkra" emelése érdekében. A teológusokkal szemben kifogással fellépő (hogy azt ne mondjuk: őket vádoló) testület ne ugyanazokból tevődjék össze, mint a döntést meghozó testület; hasonlóképpen élesen különüljenek el a teológiai szakvéleményekkel szolgálóktól. Ez utóbbiak - üdvös lenne - ha a nemzetközi teológiai kommissió tagjaiból lennének mindig kiválogatva. Az is kívánatos lenne, ha a teológus művének vagy tanításának kifogás alá eső részét az illető művének és tanításának egésze fényé* A kereszténység első hét századában éltek ezek a kimagasló egyházi í- rók, akik ortodox tanításukkal és életszentségükkel tűntek ki és a római egyházzal közösségben tudták magukat.