A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 575 ­datott egy obszkúrus argentin szektácska, a komplikáltan hangzó nevű amerikai apostoli, ortodox-katolikus egyház egyik "papjával", akit az argentin sajtóban másnap mint az argentin nemzeti egyház "prímását" ünnepeltek. — A kihívásra az argentin főpapok egy része — és maga az agg bíboros — nem mertek tiltakozással válaszolni. A Szentszék­nek kellett az argentin püspöki karra nyomást gyakorolnia, hogy kö­zös nyilatkozatban tiltakozzanak. Isabelíta elnökasszonynak a segéd­püspök, Msgr. Juan Carlos Aramburu, nyújtotta át a nyilatkozat egy példányát — ő az azóta nyugalomba vonult Caggiano bíboros utódja.-^prgymu tatón kát elsősorban azoknak szántuk, akik időnként szeretnek visszalapozni egy-egy megőrzött évfolyamban akár egy pontos informáci­óra, akár valami jó gondolatra. Még azoknak is megkönnyíti ez a lista a visszalapozást, akik "kedvenccikkíróik” egy-egy régebbi írását óhajtanák újra átböngészni (csak azok nevét hozzuk, akik legalább két alkalommal jelentek meg lapunk 1975-ös évfolyamában). A sorozatos cikkek főcímét — könnyebb eligazodás céljából — ebben a tárgymutatónkban is aláhúztuk. a világegyház: 1 Észak-Írország egyházai 23, Elködösített ökumenizmus 31, Egység és pápaság 35, Az osztrák katolicizmus 76, Inkvizíció napjainkban? 81, Beiruttól Jeruzsálemig 122, Baloldali pápa? ISO, Jezsuiták nagygyűlése 169, A tavalyi szinodus 177, Keresztények a szocializmusért 182, Jezsuiták — nem svájci gárda 326, A Szentév mérlege 566. rövid hírek: "Rómából hal­lottuk'' 45, 237, 429. "innen is, onnan is" 93, 285, „ .. 477. "latin-amerikai események" 189, 381, 573. HETVENOTOS a missziók: Emlékszem még Kínára 15, fehérek, fe- TÁRGYMUTATÓNK kefék Rodéziában 69, Otometóge (japán vértanúk) 118, (Afrikában) Hiányzó szerzetesek 173, "Misszió — illúziók nélküf' 221, 317, 408, 507, Csodálatosf?) Vörös-Kína 263, Nép az országúton (Kambodzsa) 457, rövid hírek: "missziós körkép" 141, 333, 525. a vasfüggöny mögül: Otthoni katolikusok mondják 215, A magyar ifjúság evangelizálása 225, Beszélgetés Levityinnel 272, Népmissziós emlékek (Jugoszláviából) 306, Magyar katolicizmus 320, Két írás otthonról 356, Oroszok és vallás 399, A- hogy otthon látják 454. események, jelenségek otthon: "odahaza történt" 43, 91, 139, 187, 235, 331, 379, 427, 475, 523. múltunkból: "A lőcsfalvi pap naplólábőD könyves Kálmán 13, okos Marcsa 62, a barka 115, Tallér gazda lázongása 164, a talált gyerek 212, az öreg Kunkor eszejárása 258, a bonyodalmas esküvő 314, Kondor András belső fejlődése 360, a fuszekli meg a kapca 403, szülői értekezlet 452, a politika sodrában 499, a Betle- hemesek548. A diakóniák intézménye 58, Don Lorenzo Milani 64, A Her­cegprímás emlékiratai 108, (Chesterton) Az optimista óriás 112, "Porladó magyar szívek": egy nagy magyar emlékére 159, a bibliás ember 206, Lo­rain, Ohio 545. Liziői Teréz serdülő éveiből 208, Ennek is 25 éve múlt (a

Next

/
Thumbnails
Contents