A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-12-01 / 12. szám

- 536 ­használja senki - mondták- ott jól érzed magad majdagyönyörű sváj­ci hegyek között. A meghívást megköszöntem és természetesen elfogadtam. Svájc legszebb részén, Engaddin völgyében, St. Moritzban állt a ház és a lakás, melynek vendége voltam két hétig. A lakás elbűvölő tájra né­zett ablak-szemein keresztül. Sokszor ültem az ablakok mögött, kü­lönösen, ha félnapos sétáimról visszajöttem, vagy ha esett az eső. Egyik nap kora reggel miséhez készültem. Az ebédlőasztalra tettem akelyhet, a magammal hozott ostyát. Gyertyát gyújtottam, egy kis feszületet tettem szembe magammal és elővettem a kis miseköny­vet. A mise haladt, ahogy szokott. Huszonhét éve misézem, szinte mindennap. Miséztem kínai templomokban, kínai házak szűk szobái­ban, nagy, díszes templomokban, egyszerű kápolnákban Kínától, Ka­nadán keresztül Amerikáig, Európa sok országában utazásaim köz­ben. Miséztem a karibi szigeteken, Mexikóban, Egyiptomban és a Szentföldön. Most St. Moritzban, egy lakás ebédlőjében miséztem. A bevezető bűnbánati imák után a könyörgés, a lecke, evangélium követ­kezett. Megrendülésem a fölajánlással kezdődött. Ahogy az ostyát és kelyhetfelemeltem, tekintetem az ablak előtti tájra vetődött. Alattam a tó mozdulatlan kék tükörsímaságában ragyogott. Mögötte a he­gyek torlódtak iszonyatos meredek-magasságba. Fönt az ég kitárult mérhetetlen kékje a tóba nézett és a havas hegyek is mintha lehajol­tak volna a tó fölé és nézegették volna magukat. Nem zavarta a misét ez a kép, inkább talán segítette. Olyan volt mint egy szentkép, Isten kezeműve az áldozati oltár díszítéséül. Amikor az átváltozáson túl voltam és az áldozáshoz közeled­tem, hirtelen megrázkódtam és remegni kezdtem. Egyszerre úgy ér reztem, hogy Isten ekkora szeretetét elviselni nem tudom. Olyan va­lóságos volt Krisztus Kereszthalálának megújulása a mise folyamán, hogy túl kicsi, túl nyomorult kis teremtménynek éreztem magamat ahhoz, hogy be tudjam fogadni emberfeletti méreteit. Kicsiségem, emberi méltatlanságom egyre nőtt, Krisztus min­dent átölelő áldozata egyre túlnőtte azt. Úgy tűnt, hogy vérző karjai­val akeresztről lehajol, magához öleli az egész világot. Mosolyogva, ahaldoklás fájdalmával öleli át. Ölelése gyengéd, megbocsátó, min­dent tudó, mindent feloldozó. Leírhatatlan élmény volt ez. Mikor "Remete a rengetegben" című beszámolómat megírtam, ezt a fejezetet kétszer átírtam, vé­gül is kihagytam a közlésből. Ma sem kísérlem meg, hogy leírjam ezt a mindent átható krisztusi Jelenlétet. I

Next

/
Thumbnails
Contents