A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-10-01 / 10. szám

- 441 szerencsétlenség, a babiloni deportálás követi. Amikor a nép maradéka visszatér, felépíti a templomot, újjászervezik a vallási életet.

Ez az ószövetségi zsidóság történetének az egymásutánja. A Kr.e. ötödik században dolgozó szerző föltehetően írott emlékeknek is birtokában volt. Dávid és Salamon uralkodásától akkora idő választotta el, mint bennünket Nagy Lajos (1342-82) vagy Mátyás király (1458-90) korától. De az írott emlékek egyazon eseményekre nézve sem egyeztek meg mindég. Dávid és Salam önkoráról sokat tudhatott, amint mi is tudunk, de neki is nehézsége támadhatott, amikor pl. azt kereste, miként került Dávid az első király, Saul szolgálatába.

Erről kétféle változatban maradt fönn hagyomány. Mind a kettőnek volt történeti magja, de egyes elemek jelentős változáson mentek keresztül. Pedig tulajdonképpen nem is kis dologról volt szó. Arról, hogy mint született meg a királyság. Es már ebben a nagyjelentőségű dologban is eltértek a hagyományok.

^"Tvehát az isteni sugalmázás? - kérdezheti valaki. Azt a titokzatos JJ együttműködést, amelyet a hittudomány sugalm ázásnak nevez és amelynek erejében az Istent a szentírási könyvek szerzőjének tekinti, nem szabad olyan isteni tevékenységnek felfognunk, amely az írót merő eszközként használja fel és általa olyan dolgokat közöl, a- mire az a saját erejéből és tudása alapján el nem juthat soha. A sugalmazó Isten tiszteletben tartja a szent író személyét, meghagyja szerzői méltóságát. De ebből az is következik» hogy az írónak műve megírásában épp oly feladatokat kell vállalnia, mint bárki más írónak. Számba kell vennie, hogy hol, miről szól a hagyomány, mi maradt fönt írásban, ezek az emlékek mit érnek. Ha azonban sajátos célkitűzése nem kívánja meg ezt a történeti szabatosságot, ebben az esetben a sugalmazás sem pótolja elmúlasztott kutatásait. A sugal- mazás ugyanis nem lépi túl a szerző érdeklődési körét és tudásanyagának a határait. Ezért szögezhette le a zsinat a kinyilatkoztatásról szóló konstitúciójában, hogy a szentírás csak a benne tanított vallási igazságokat és az ezen igazságokkal szorosan összefüggő tényeket tekintve tévedésmentes.

Tehát az ötödik században dolgozó szerző minél régebbi múltra tekintett vissza, annál sokrétegflbb hagyományra talált. Az ötszáz év előtti közelmúltból is ugyanazon eseményeknek az emléke többféle a- lakban maradt fönt. Az ősatyák korától a szerzőt akkora idő választotta el, mint bennünket a Duna-völgyi avar birodalom bukásától (795). Ebből az igen messzi múltból a néppé növekedett törzs fejlődésének a legfontosabb epizódjai a szájhagyományban maradtakfönt. Mégpedig a törzsi öntudat által védett, szigorúan szabatos formulákban. Amikor