A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-10-01 / 10. szám

- 438 vényeihez igazodó nagy természet szabadságának. Isten csak akkor teremthetett volna szenvedésmentes világot, ha nem teremt belé szabadságot. Persze, ha viszont szabadságot nem teremtett volna, az ember sem fejlődhetett volna ki, sem maradhatott volna fenn benne. - Ha ez az okoskodás közepesen kielégítő válasz is elméletben az emberi szenvedés problémájára, nem szolgál túlsók vigasszal, amikor épp bennünket gyötör valami szenvedés.

Jézus az Isten válasza az emberi szenvedésre. Az ő tanításá- nak jóhíre szerintnem hiábavaló a szenvedésünk. Nem azért jött, hogy tagadja a szenvedés valósságát; hogy mellébeszéléssel cukrossá édesítse vagy szemet hunyjon a halál valósága felett. Azok a keresztények, akik azt gondolják, hogy hitük könnyű megoldással szolgál az emberi szenvedés titkára, tulajdonképpen nincsenek tisztában se a szenvedés misztériumával, se Jézus reá vonatkozó tanításával. Mert a jézusi válasz a szenvedésre - a saját előre átélt szenvedésére - nem tagadja a szenvedés létét, csak azt állítja, hogy nem a szenvedésé az utolsó szó; hogyahalál nem a véget jelenti; hogy mennyei Atyja végül is Ot fogja igazolni - s mindazokat, akik Benne hittek. A szenvedés rút, gonosz, kegyetlen valóság; de nem a legvégső valóság. Mögötte és utána van még valami vagy valaki: a szerető Isten.

Ez a tanítás olyan magától értődőnek látszik, hogy szinte túl egyszerűként hat. Ennyi az egész, amit Jézus erről mond? Mi olyan csodálatos ebben? Az a csodálatos benne, hogy ha igazán megértjük: nem hiábavaló a szenvedésünk, ez a felismerés átváltoztathatja egész életünket. Mert nincs az, amit ideig-óráig ki ne bírna az ember, ha közben tudja, hogy egyszer az egésznek vége szakad s minden megint jóra fordul - nem is csak jóra, hanem jobbra, mint amiben bármikor is részünk volt. Ez az, amire Jézus tanít. Ha ez egyszerűnek is látszik, a nyitja mindenesetre abban van, hogy megbízunk Jézusban, hogy igazán elhisszük, amit mondott.

De Jézus a maga szenvedésében a szenvedés emberi elviselésére is példát adott nekünk. Arra, hogy ha nem is kerülhetjük ki, hatásait lecsökkenthetjük és szeretetünket még a legkegyetlenebb szenvedés se veheti el tőlünk. Jézus mintegy magába olvasztotta a maga szenvedését, hogy barátai és követői sorsát megkönnyítse. Lecsökkentette azt a fájdalmukat, melyet az Ó szenvedése jelentett nekik.

^/milyen az életünk, olyan lesz a halálunk. Ha életünkben folyton í'* keseregtünk és panaszkodtunk, utolsó óránkban is azt fogjuk tenni. Ha hozzászoktunk, hogy környezetünk szenvedését a magunk elégedetlenkedésével súlyosbítsuk, utolsó perceinkben is ezt fogjuk cselekedni. Ahelyett, hogy fölvennénk a magunk keresztjét és követ-