A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-08-01 / 8. szám
- 377 lámái nem ismeretlenek előtte; nem egy "üvegkalitka" zárt világából csöppent közéjük s osztogatja tanácsait, amelyeknek nincs sok köze életük realitásaihoz. A keresztelés szertartásainak átbeszéléséből így lesz tulajdonképpen dialógus közöttük a hitről. De még a legjobb ilyen beszélgetés sincs életirányt változtató hatással azokra, akik csak megszokásból vagy családi hagyományok következtében tartoznak az egyházhoz. Talán egyszeri, énük mélyeit felkavaró élmény, de különösebb utóhatások nélkül. A lelkipásztorkodással foglalkozó papság egy rész&en az a meggyőződés alakult ki, hogy tulajdonképpen ezt az életfordulatot kellene a keresztség kiszolgáltatásának feltételévé tenni; a szülőknek az egyházközségi élet tevékeny tagjaivá kell válniuk, mielőtt gyermeküket megkeresztelnék. Mások viszont - bár nem kételkednek ennek az elképzelésnek jogosságában és belátják előnyeit - a városi mammut- plébániák esetében gyakorlatilag kivihetetlennek tartják. Sok esetben a hívek könnyen csak kellemetlenkedésnek fognák fel az ilyenkívánalmat s erőszakolt kivitelük igazságtalanságokkal is járna. Reálisabb talán azok elképzelése, akik a keresztelendő családjának belső megújulását és valódi, kis hit-közösséggé alakulását a hívő és példás keresztszülők ráhatásától várják. Ebben a felfogásban az egyházközség legjobb és erre vállalkozó híveiből kellene tulajdonképpen a keresztszülőket választani s ezek lennének a keresztelést megelőző megbeszélések vezetői; a keresztelés után pedig állandó kapcsolatot tartanának fenn keresztgyermekükkel és szüleivel s ebből születhetne meg a szülők "élő" egyházközségi tagokká alakulása is. - De ez a terv sem elégít ki minden igényt. Ellenzői arra hivatkoznak, hogy egy plébánián nem is lehetne megfelelő számú ilyesmire vállalkozó keresztszülőt felhajtani; az is kétséges, hogy a szülők ellenállás nélkül belenyugodnának-e ilyen, nem egészen magukválasztotta keresztszülők elfogadásába. Ha viszont a nagyvárosi plébániák névtelen tömegében és sokszor egymással kapcsolatban sem lévő családjainál minden intenzívebb előkészítésről le kell mondanunk s nagylelkűen kiszolgáltatni a keresztséget mindannak, aki kéri, akkor viszont az egyéni és tudatosabb hitéletbe lépés szentségének, a bérmálásnak a kiszolgáltatásánál kellene nagyobb körültekintéssel eljárni. Itt csakugyan komolyan kellene venni a szülőknek és a bérmálandónak a hit irányában való igazi elkötelezettségét. A kérdés korántsem egyszerű. Az mindenesetre szükségesnek látszik a mai körülmények között, hogy komoly előkészítés előzze meg a keresztelést. Az egyes plébániáknak ezt tudatosítaniuk is kell híveikben; magát a problémát is meg kell értetni velük. Annyi min