A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-08-01 / 8. szám

- 373 ­óta Kossuth apánk szabad koldusokká magasztalta őket? Százados fáj­dalmak fájnak most bennük és talán rúgásokat adnak most vissza. Hi­szen most már valakik; "káréjuk" van, "farmájuk" és dollárocskájuk - néha igen szép mennyiségben... Még akivándorlásuk is elképesztő­en szervezetlen, embertelen volt és valójában kidobattak ide, mint feleslegek, a külső sötétségre. Mert az első idejük az volt... Nem arról van szó, hogy a gyereket nem kell nevelni - és sok tekintetben gyerekek - négyezer dolláros kocsit hajtva is. Hogy túl­zott önérzetüket nem kellene keresztényi nyesőollókkal visszavágni. De arról van szó, hogy meg kell érteni... és igen, mikor megrúgnak, gáncsot vetnek, gyanúsítanak vagy megrágalmaznak minket, azt kell mondanunk: ezer esztendő, a századok úri rúgása, papi elhanyagolá­sa, embertelen bánásmódja hozta így ki belőlük az ember-alattit. Ak­kor nem rúghattak, most rúgnak... Akkor kuss volt a sorsuk, most joguk van oktalanul is, bután is kiabálni... Négylovas hintajú püspök­testvéreinkért, akiknek legfeljebb kezet csókolhattak, vagy tapsolhat­tak. .. Kártyázó, kvaterkázó századfordulós papságért, akiknek nem volt idejük a pusztákra kinézni és a magyar nép jórésze csak keresz- telődött, temetődött, legfeljebb még esküdött és megkenődött katoli­kus módon... Az idegenben látott papi botrányokért (és miket láttak, Istenem itt, ahol Stockholmtól Wellandig és Chicagótól New Jersey- ig rokonai egymásnak, írnak, látogatnak és tudnak)... Nem az a cso­da, hogy nem jobbak... Az a csoda, hogy a hitet még ilyesmik sem tudták egészen kiirtani belőlük. Az elvesztett háború legtöbbet vesztett rétege, mert ők a dipik jórészt abból az országból éltek, amely megszűnt... Cí­mekkel, rangokkal, pontosan tartott társadalmi keretek­ben élnek és - keserítenek néha bennünket. Csalódtunk bennük és csa­lódtak bennük az öreg magyarok... és csalódott bennük nagyon nagyot az U.S.A. és Kanada katolikus világa, ahol pedig az élet propagan­dájának csodás lehetősége állt előttük. A tényeket nem kell felsorol­nom. A csoportosulásaik, okos és ügyes sündörködésük a meglévő keretek körül, mikor onnan valamit vártak... még túl élénk sebek a lelkűnkön... Kik ezek az emberek? A keresztény Magyarország vezető ré­tege, a félszáz szerzetesi gimnázium, a heti két hittanóra (osztály- ismétléssel kötelező hittantanítás) eredménye... Mi vétkünk, mi vétkünk, mi igen nagy vétkünk... Mit láttak meg a gimnázium nyolc éve alatt, hogy csak ennyijük maradt?... És mit nem láttak meg, hogy nem maradt támaszuk a felfordulás szörnyű napjaiban? A réte­gük vétkezett és az egyetemes égésben a jók is égnek a többiekkel - ne csodálkozzunk, ha égetnek bennünket is...

Next

/
Thumbnails
Contents