A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-08-01 / 8. szám
- 358 jelent meg a körmeneten, pedig a pap nem is szervezte. Budaörsön 1972-ben százan, 1971-ben ötszázan haladtak a körmenetben, mert akkor sokan jöttek külföldről, Nyugat-Németországból és ez a helyi rokonokat is felbuzdította. Pilisszentivánon négyszázan vettek részt a körmenetben, sokkal kevesebben, mint azelőtt. Ennek az volt az oka, hogy szabad szombatra esett, sokan elutaztak, kirándultak, az idő is rossz volt, a pap sem agitált. Érden kétezernél is többen jöttek össze hat helyen; 1971-hez viszonyítva 650-nel emelkedett a résztvevők száma, főleg a nőké, ugyanis jó idő volt és az április 4-i munkaszüneti napra esett. - "Amikor úgy jön ki - mondja az egyik községi tanács vezetője, hogy valamilyen állami ünnep miatt felcserélik a hétköznapot a vasárnappal, tehát vasárnap kell dolgozni, az bizony sokszor nem megy. Különösen, ha virágvasárnapot jelölik ki hétköznapnak. Olyankor például a legtöbb téeszben nem dolgoznak, hiába..." Siolymáron sokszor prédikál tartós békéért a pap. Az nem megnyugtató, hogy a kántor, volt jezsuita szerzetes, aki államellenes izgatás miatt nemrég még ült, az egyházi adóbeszedését végzi, s így évente egyszer-kétszer minden családnál megfordul... Tinnyén a katolikus pap a VII. (?) vatikáni zsinat óta sokkal nagyobb ceremóniával misézik, magyarul tartja, sőt a sportban is tevékeny, betegeket látogat. Előfordult az is, hogy önkényesen gyűjtést indított. Kapcsolatban álla kitelepítettekkel, azoktól kap pénzt. A parókia udvarán megengedik, hogy a gyerekek focizzanak, sőt uzsonnát is adnak nekik...- Keresztelőt tart vagy névadót? - kérdezgetem. - Mindegy tulajdonképpen - felelik. - Milyen esküvő híve? - A polgárinak is, az egyházinak is. Egyszer esküszünk, hát adjuk meg a módját!... - A templomi szebb. Azt szoktuk meg. Nem olyan érdekes persze, de jó a polgári is - ez a típusválaszuk... - Milyen temetést szeretne magának?- Milyet? Hát milyet, olyan rendeset. Pap az kell mindenképpen. Az embert utolsó útjára csak pap kísérje, mást el se tudok képzelni. - Adatok: 1973-ban 153 névadást rendeztek a járás községeiben, az 1255 házasságkötés közül csak 461-et nem kötöttek templomban. A 810 temetésből csupán 86 volt "társadalmi". - Egy eset: Pusztazámorban névadás volt. Utána meghalt a kicsi. Miért halt meg az az egészséges baba? Mondták: azért, mert nem keresztelték meg. Azótanincs névadás a faluban. - A jegyzőkönyvekből: Nagykovácsiban a házasságoknak már 75-80%-a nem, egyházi... Budajenőn viszont minimális a társadalmi ünnepségek száma... Ürömön egyes idős vallásosok lebeszélik a fiatalokat a névadásról... Budaörsön terjednek a társadalmi szertartások, vegyes temetés is volt... Érden nem sikerült megoldani a társadalmi temetést... A temetési kórusok az ürömi ki