A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1975-07-01 / 7. szám

- 306 ­hétre rá Philadelphiába, Madáchról felolvasni. íA/^inél jobban szétosztotta magát, annál csöndesebb, szerényebb magánéleté­ben, rendházában. Naponta hosszú időt töl­tött az Oltáriszentség előtt. Csendes, imád- ságos életéről csak olykor lebbent föl a fá­tyol ("Még ezt is meg kell beszélnem, kikeli imádkoznom"). Lelkesen, szomjasan olvasta az új és régi teológia értékeit. Az amerikai provincia első tíz alapítási évét vaskos kézi­kedvenc téli sportja... ratban írta meg. (Még megérte, hogy január 25-én a Generális Atya a Szerzetesek Kongregációjának leirata alap­ján az amerikai piarista viceprovinciát teljesjogű tartománynak nyil­vánította. Már nem tudta olvasni a piarista tartományfőnökök közös levelét, melyet a római gyűlésükről Irányi László, tartományfönök küldött neki névnapjára.) Utolsó éveiben állandóan kész volt a halálra, egyre emlegette készülődését; mégis úgy belevetette magát egyházi-, nemzeti-, vi­lágproblémákba, mint egy most induló fiatal. "Ujjongott, mint a hős a megfutandó pálya elején" - mikor már a pálya mögötte állt s új, örök utak integettek feléje. Utolsó miséje után hálaadásában érte a hívás, s ő négy óra múlva már útban volt az újabb kezdésbe, a már végleges Uj Életbe. - Requiescat in pace. Nyugodjék békességben. Békési István Nepmissziés emlékek M ost, hogy az irataimat, jegyzeteimet rendezem a nagy jugoszláv vámvizsgálat után, jutnak eszembe ezek a bácskai élmények. De előbb a vizsgálatról valamit. A bőröndjeimből mindent kiszedtek, aztán csak úgy visszadobálták s még ma sem tudom pontosan, mi hi­ányzik, mi nem. Volt nálam levél, amit kivettek a borítékjából. De u- tána megtaláltam a borítékot, a levelet is. Hiányzik viszont 1956-os clevelandi nagy szemvizsgálatom látlelete. Amikor 1964-ben kis ér­pattanás történt a még meglévő balszememben (nekem a bal szemem a jobb szemem, azaz a jó szemem), a specialista első kérdése volt Melbourne-ben: Mikor és hol vizsgáltak meg előbb alaposan? - Mondom, 1956 nyarán, Clevelandban. - Tudom-e az adatokat? - De

Next

/
Thumbnails
Contents