A Szív, 1975 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1975-04-01 / 4. szám
I lenne, nem látni, hogy ez a sok-százados keresztény kultúra elveszti lassan átütő erejét és lassan elterjedt a hiedelem, hogy kiélte magát és már nem sokat tud adni az épülő modern világnak. Nem ízesíti többé, mint só a világ ízetlenségét, nem járja át, mint kovász, a maié- let keletlenségét, és nem világítja meg, mint gyertya, a modern világ sötétségét, mert ma már ívlámpa kell és nem gyertya... Ezt világosan látták és érezték János pápa és a második vatikáni zsinat a- tyái és kikristályosodott a Szentlélek Isten irányításával az új hadjárat terve. Ha a világtól félrehúzódunk, remeteségbe vonulunk, a világ megy majd a maga útján. Tehát újra el kell vegyülnünk a világban, mint só, mint kovász, mint világosság... Az nyitotta meg az utat nemcsak a reformoknak, hanem a félreérni tések és félremagyarázások egész sorának... Bár még nem világosak a körvonalak, de lassan látható a csoportokra oszlás ebben a nemes törekvésben. A múlthoz és hagyományokhoz görcsösen ragaszkodók csoportja, akik nem hajlandók semmi reformra és változásra; a középúton haladókra, akik hajlandók egy kis sót hinteni a világ levesébe, hajlandók egy kis kovászt keverni a világ tésztájába, hajlandók a gyertyájukat jól védett keresztény házuk ablakába kitenni; s a hevesfejű reformerek csoportja, akik egyenesen fejest akarnak ugrani, mint a trambulin-művész a világ sodrába. Bele kell vegyülni a világba, együtt kell élni a világgal - hangoskodnak. Es lassan eltűnnek a apapitalárisok, az apácaruhák, a főpapi ornátusok s néha, a találkozás első pillanatában, az ember nem is tudja, kivel beszél, egy Krisztus küldöttjével vagy egy jóképű üzletemberrel, hivatalnokkal vagy modern nővel... És ebben rejlik a nagy veszély. Nem fogja-e a világ a maga képére alakítani azokat, akik jó szándékkal a világ megreformálására indultak - ahelyett, hogy ők reformálnák meg a világot? Nem fog-e a só megromlani, a kovász megdohosodni és a gyertya fénye kialudni? Ha megbízható a statisztika a 10-14 ezer "világban elveszett" papról, apácáról, sőt néhány püspökről is, a sok százezer hitében megingott világi hívőről, akkor úgy látszik, a veszély valóra vált és a világ e- rősebbnek bizonyult, mint a bele "fejest ugró" keresztény buzgalom. Dehát mit tegyünk? Mert valamit tennünk kell! Ha a történelmet elfogadjuk tanítómesterünknek, az út világos. Mert a történelem azt tanítja, hogy minden nagy reformot "szentek" hajtottak végre. Benedek, Ferenc, Domonkos, Ignác és a többi - nem pedig sánta, béna, vaksi, dadogó keresztények. Sajnos, igen kis helyet kap a modem keresztény reformmozgalomban az "életszentség". Pedig mihelyt- 148 -
