A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
olvasóink tollából 89 A könyvben olvastam, hogy mindennap el kell mondani az olvasót és ha lehet, vetessük fel magunkat a Rózsafűzér Társulatba. Elmentem Budára, a szentföldi zárda ferenceseihez, mert én is tagja akartam lenni az imahadjáratnak. Ott azt mondták, menjek a domonkosokhoz, azok terjesztik a rózsafűzért. Azonnal útnak indultam Pestre. Bizony hosszú volt az út hozzájuk s így este lett, mire akolostor kapuján becsengettem. Miután mondtam a pátemak, hogy fel szeretném magam vétetni a Rózsafűzér Társulatba, a templomon keresztül a sekrestyébe küldött. Ott megáldott egy rózsafűzért, nekem adta és mondta, hogy minden héten imádkozzam el az egész rózsafűzért (örvendetesét, fájdalmasat és dicsőségeset). 1945-ben (28 éves voltam) Győr szabadhegyen katonáskodtam. Egy februári este a fatimai jelenésekről beszéltem a bajtársaknak s a végén azt mondtam: "A békét nem az új fegyverekkel fog” juk kivívni, hanem, ha már semmi kilátás sincs a jövőt illetően, akkor..." Nem tudtam befejezni, mert felgyújtották a villanyt, két tiszt lépett be és azt kérdezték, ki tartotta az előbbi "előadást"? Mikor jelentkeztem, felírták adataimat, még az édesanyám nevét is feljegyezték és azt mondták, hogy jelentkezzek másnap reggel kihallgatásra. A kihallgatás azonban elmaradt s így nem lett semmi bajom. Amikor a második világháború végétért, Ausztriában voltam. Hazamenet, Magyarország felé, az úton orosz fogságba estem. A jánosházai hadifogolytáborba kerültem, ahonnét egyik szerelvény a másik után indult Kelet felé. Egyik nap rám is sor került. Negyvenen voltunk egy vagonban s a katonák nagyon el voltakkesered- ve. Úgy mint Győrszabadhegyen, megint elkezdtem Fatimáról beszélni. Mondtam nekik, hogy nagyon bízom a Szűzanyában. Útközben is állandóan imádkoztam a rózsafűzért. Szegedre érve a katolikus katonák ígéretet tettek, hogyha itt megszabadulnak, még hazaindulás előtt templomba mennek, meggyónnak és megáldoznak. De nem szabadultunk s a szerelvény tovább ment Kelet felé. Mikor a Kárpátokat, az ezeréves határt, átléptük, bajtársaim minden reményt feladtak, de én annál jobban bíztam a Szűzanyában. "Szűz Mária, mutasd meg hatalmadat! " Bizony, sok ilyen fohászt küldtem az ég felé. Ploiegti közelébe érve bajtársaim teljesen kétségbe estek. Rettenetes hőség volt, az oroszok egész nap nem adtakegy csepp vizet sem. A szomjúság annyira kínzott, hogy még aludni sem tudtunk. Kérdeztékis tőlem, hogy még mindig bízok-e a szabadonbocsátásban. Csak azt feleltem: "Ahogy