A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
54 szentbeszéd liturgiát, főleg a szentmisét, egyre érthetőbbé tegye a híveknek. Minket is sokszor a kötelesség visz - és mi sem találjuk az evangéliumot Isten jóhírének. Amikor Brendan Behan-t, fiatalkorában kiközösítették az egyházból, azt írja emlékeiben, az volt az érzése, mintha a börtönből lökték volna ki azzal a fenyegetéssel, hogy soha vissza ne jöjjön. - Ha nem lenne a törvény, talán mi sem mennénk a szentmisére, és ha a törvényt eltörölnék, nekünk is nagy kő esne le a vállunkról. Ha valahol, akkor a szentmisében és a szentáldozásban - keresztény életünk legfontosabb eseményeiben - kellene, hogy Isten jóhíre elénk táruljon. Valóban elénk is tárul, a kérdés inkább az: ész- revesszük-e Isten jóhírét? Vagy csak szokásból vagyunk jelen, és minden lelki haszon nélkül megyünk haza, hogy vállaljuk a következő hét robotját. Milyen hangulatban megy a mai ember misére? Vegyük a két végletet. Borús, lehangolt és elkeseredett hangulatban jöhet. Minden oka megvan rá. Talán a munkahelyéről bármely nap elbocsáthatják- és ki gondoskodik akkor majd családjáról? Ha egyáltalán a család életben marad és valami részeg el nem gázolja iskolába menő gyerekeit. Egy ilyen borús gondolat hozza az egész rokonságát, és elemi erővel ragadja meg az embert a halálfélelem. Minden nap egy kicsit meghalunk. Egy nappal öregebbek leszünk, egy kicsit jobban fájnak a csontjaink. Amikor egy jóbarát, akire mindig számítottunk,cserbenhagy, vagy a terveink nem sikerülnek, újra egy kicsit meghalunk. Szent Ágoston mondja, hogy orvost hívunk, ha valaki beteg, aki a vizsgálat után kijelenti! Nem fog felépülni. Amikor megszületik az ember- folytatja - és első sírását halljuk, ugyanezt mondhatjuk teljes joggal. Soha nem fog felépülni - azért született, hogy meghaljon. A második véglet - ami ritkábban fordul elő, mint az előbbi - mikor jó hangulatban megyünk a templomba. Talán, mert valaki kedves volt hozzánk. Vagy az iskolába járó gyerek jó bizonyítványt hozott. Végre sikerült a régen álmodott tervet megvalósítani: házat vettünk, diplomát szereztünk, gyermekünk született, tetszik az új munkahely... Az ilyen ritka pillanatokban szeretnénk az időt megállítani, hogy örökkétartóvá tegyük a pillanatot. Bánat és öröm, az elmúlás nyomasztó gondolata és az örökélet reményének vigasztalása töltik be életünket. Melyik az erősebb? Melyik az igazi? Melyik fog győzni? Ezekre a kérdésekre válaszol a
