A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-12-01 / 12. szám
imádkozzunk a Szentatyával! 531 ládot, kapjon iskolázást, védelmezhesse jóhírnevét, örvendjen bizonyos tekintélynek, juss on információkhoz, választhassa meg munkáját - és mindezt szabadon és lelkiismerete irányításának megfelelően, főként mindabban, ami vallási életét illeti (GS 26). n e gondoljuk azonban, hogy az egyház, amikor a béke alapjaként az igazságosság mellett a szeretetet emlegeti, azt inszinuálná, mintha alamizsnaként adhatnánk embertársainknak azt, amihez joguk van. - Erre a téves felfogásra a zsinat világiak apostolkodásáról szó- lódekrétumakülönisfelhívtaafigyelmet (Apostolicam actuositatem 8). Aszeretethez még olyan jogok terén is segítségért kell fordulnunk, amelyek önmagukban pusztán ésszel kikaikul álhatóknak látszanak, mint például az emberi jogok a "gazdasági" szférájában. Az emberi társadalom bázisa a szeretet - ez a kereszténység nagy és új ü- zenete az ember számára. Ez tette a kereszténységet minden időben "kovásszá" az emberi történelem folyamán; ezáltal lett a kereszténység mintegy "lelke" a társadalomnak, amelyet így Isten nagy családjává akart mindig is formálni (GS 40). Nem nehéz mármostmegérteni, mennyivel inkább nem tekinthetünk el a szeretettől akkor, amikor az emberi személy méltóságának síkján adódó problémákat kívánjuk megoldani. Az igazságosság hűvös józansága sohasem adhatja meg egyedül igazi értékét annak, amit emberi testvériségnek nevezünk. A békének is - az emberek között - e- zért kell a szeretet gyümölcsévé lennie s többet adnia, mint amire csak az igazságosság képesít (GS 78). A "rend" az igazságosság révén valósul ugyan meg, de a szeretetnek kell ezt élettel megtöltenie (GS 26). a békét különben sem érhetjük el egyetlen aktussal; olyan javunk ez, amelynek elérésén és tökéletesítésén állandóan és szünet nélkül kell munkálkodnunk (GS 78). Szeretetre már a családban nevelnünk kell; ugyanezt kellene tovább fejleszteniük a növekvő nemzedékben az iskoláknak s ez a szeretet kellene, hogy titkos mozgatója legyen társadalmi életünk minden mozzanatának. A római levél szerzője arra intette címzettjeit, hogy ne tartozzanak "senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel" (13, 8) - ez az a tartozásunk, amelyet soha nem tudunk egészen kiegyenlíteni, amelyet állandóan törlesztenünk kell. A népek és nemzetek közötti "párbeszédnek" is ebben a szere- tetben kellene végbemennie; ebbe a dialógusba nekünk magunknak is belé kell kapcsolódnunk a magunk módján: bölcsen és egyedül az igazság szeretetétől vezérelten. A világ minden népe egyképpen hivatott emberi és isteni sorsának kimunkálására; ezért kell megtalálnunk a
