A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
50 imádkozzunk a Szentatyával amikor a felebaráti szeretet fogaim át félremagyarázva sokan azt gondolják vagy hangoztatják, hogy adott helyzetünkben a bennünk Krisztus irányában lobogó szeretetnek egyetlen megnyilvánulásilehetősége az embertársunk szeretete. Krisztussal-így okoskodnak- nem találkozunk személyesen, neki nem adhatunk enni, az 6 szomját nem csillapíthatjuk. Mi csak embertársainkat látjuk'' s ebből vonják le végkövetkeztetésüket, mondván: mi csak embertársainkban találkozunk Krisztussal s így számunkra a Krisztus-szeretet tulajdonképpen felebarátunk szeretete. A valóságban viszont abennünk élő felebaráti szeretet a kegyelem következménye, nem holmi humanitárius és embertestvér is égért lelkesedő gondolatfűzés logikus következménye. A természetfeletti, a hiten alapuló felebaráti szeretet igazi indítéka az, hogy embertársunk is "isten képére és hasonlatosságára" alkotott valaki; hogy érte is meghalt Krisztus; hogy Krisztus kívánja tőlünk, hogy felebarátunkat szeressük. Krisztus ugyan azt is mondotta (Mt. 25,40), hogy amit egynek legkisehb testvérei közül teszünk, tulajdonképpen Neki tettük - ebből azonban nem érvelhetünk úgy, mintha a felebaráti szeretetet az ő i- ránta érzett szeretettel azonosította volna. Inkább éppen arra utal a szöveg, hogy a két szeretet nem azonos; épp azt hangsúlyozza, hogy felebaráti szeretetünk hozzátartozik Isten iránt érzett szere- tetünkhöz, abból ered s alapja annak a szeretetnek a tudata, amelyet Krisztus maga érez embertársaink iránt. Embertársunk szeretete sohasem pótolhatja, sohasem helyettesíti Krisztus szeretetét bennünk - épp Isten és Krisztus szeretete az, ami fennköltté teszi, felemeli, megnemesíti emberbaráti szeretetünket. Felebarátunk nem azonos Krisztussal. Ha Az igazi emberszeretet történetesen tökéletes és szentéletű, karakterében még megcsillanhat valami Krisztus magatartásának erkölcsi fennköltségéből. Minden Krisztushoz való hasonlóság viszont hiányzik egy olyan embertársunkból, a- kiről alacsonyszintű morális viselkedése következtében azt mondhatjuk, hogy "rossz?1 ember. Felebaráti szeretetünk nem láthatja Krisztust benne, de őt is a hit szemével nézzük. Ő is Isten teremtménye; érte is omlott Krisztus vére; őt is megváltotta szenvedése; számára is lehetséges a bűnöktől való szabadulás; előtte is nyitva állhat az ö- rök boldogság kapuja. Amikor tehát azt mondjuk: "Krisztust látjuk felebarátunkban", tulajdonképpen azt hangsúlyozzuk, hogy embertársunkat mi a hit fényében szemléljük és ítéljük. A hívő ember esetében a felebaráti szeretetnek igazán gazdagító mélysége Krisztus szeretetéből táplálkozik. Nem hiányzik eb
