A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1974-11-01 / 11. szám

492

remete a rengetegben

ténet. Célja a szerzőnek az volt, hogy a környező népek politeizmu- sával szembenJahwét mint egyetlen egy Istent állítsa népe elé. A természet istenségként tisztéit elemeit az őket megillető helyre állítja. Úgy szabadítja meg népét végleg a politeizmus átkától, amint Jahwe megszabadította Egyiptom vaskohójából. Az embernek nem az a rendeltetése, hogy Mardukot, Sint, Ergált és a mezopotámiai vallások panteonjának többi istenségét szolgálja. Az ember az egész teremtés fölött áll és pedig azért, mert magához a Teremtőhöz hasonló. O maga mindenestül teremtmény, de hasonlósága révén az Isten világához tartozik. Viszont e sajátos kapcsolatának köszönheti, hogy a minden- ség királya lehet.

Cser László:

Remete a rengetegben

(svájci nyár)

W^orareggel van. A hattyúk közül egy, gyors evezéssel, a tó közepe felé siet. A kis hajók még csendesen pihennek a part árnyékában. Vitorlaszárnyuk csukott. Gyorsröptű fecskék villantják szárnyukat, reggeliznek a víz szintje fölött röpdöső apró bogarakon. A hegyormók éles vonala az égbe rajzolódik. Keleten fehér páraköd úszik. Mint fátyol lebeg, lassan emelkedik.

A tó körül az úton egyetlen ember lépeget. Lehetne régi idők taoista bölcse, aki lépteivel, lélegzésével, puszta jelenlétével része a tájnak. A nagy Természet karjaiban kicsi vándor. Lépése szerény, de ünnepélyes. Tisztelettel lépi az ösvényt. Alázata helyénvaló.

De az is lehet, hogy a vándor Norvégiából jött, vagy Angliából. Lehet olasz, német, francia, svéd, magyar, japán. Ember. Lehet, hogy én vagyok, hiszen amint körülnézek, nem látok mást. A hattyú kíváncsian felém úszik, a fecskék majdnem súrolják fésületlen hajam. Cipőm halkan koppan a köveken.

Az ösvény a hegyekbe kanyarodik, a szálfenyők iengetegébe. A gyantaillatot lélegzem és az árnyas kanyargókon már magamat sem látom.

Magasan a tó felett járhatok már. Visszanézek.- Itt vagyok, ez a helyem, ez a küldetésem - hallom a tó suttogását.- jövök és megyek láthatatlanul- mondja a szellő.- Elünk, fészket rakunk, kiöregszünk - csipogják a madarak.

Gyanta illatban