A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-11-01 / 11. szám
486 szentbeszéd vezetlen, széteső tömeget látunk. Az első akkordok elhangzása azonban mintha új életre keltené őket. A muzsika üteme a hallgatóság ü- temévé válik, a zene keríti hatalmába az egész tömeget, a muzsikusok érzelmei, mint a villanyáram, futnak végig a hallgatóságon s a zenélő rock-együttes "lelke" hatalmába keríti a hallgatóságot. Nyomasztó unalommal indul a napunk. Mintha egész életünkre ránehezedne az unalom. Aztán bekapcsoljuk a rádiónkat s a belőle á- radó muzsika valahogy felelevenít bennünket. Vagy előbukkan a nap a szürke felhők mögül s mindent meleg, új fénnyel telít. Vagy cseng a telefonunk és egy évek óta nem látott kedves barátunk hangja szól belőle. Vagy a postás jön és jóhírrel teli levelet hoz nekünk. Vagy kezünkbe veszünk egy könyvet és magával ragad bennünket a meseszövése, a gondolatai, az emberi mélysége. - Mindezek a gyors hangulati átalakulás élményei, életünk apályaira következő dagályának kis jelenségei, amelyeket leghűségesebben azzal a kifejezéssel adhatunk vissza, hogy "megfiatalitják", "újjáélesztik" egész lényünket. Ha nem is tulajdonítunk átlagban nagy jelentőséget nekik, ezek a gyors lélektani átalakulások (egy önmagában jelentéktelennek látszó külső ok behatására) utalnak arra, mennyire komplikált személyek is vagyunk. A külső okok - hang, fény, illat, emberi szó - megnevettetnek vagy megríkatnak bennünket, mérgessé vagy kedvessé tesznek, kedvünket okozzák vagy szegik. S a külső okoktól felkeltett érzelmek széles skálája énünknek nem is egy, hanem több oldalát, vetületét hívja életbe - olykor mintha egy addig belénktemetett, új ént hozna a felszínre a mélyből. S mindez mindennapi életünk természetes és nem rendkívüli tapasztalata. De ha kicsit elgondolkodunk ezeken a közönséges kis mindennapi "átalakulásokon", valamit megérthetünk az apostolok pünkösdi élményéből is. Nem lettek ők mások, mint voltak; nem egy új személyiségerőszakolódott külső behatás révén rájuk; valami, ami addig egyéniségük legmélyén szunnyadt, egyszerre életre ébredt;nem "más" lett belőlük, csak mindaz, ami nemes, nagylelkű, lelkesen bizakodó volt bennük, a Lélek hatására egyszerre felszabadult és mintegy kiteljesülésének lehetőségét kapta meg. A Lélek áttörte a zárakat; szabaddá tette mindazt, ami bennük "igazán nagy" volt. Szent Pál mondja, hogy a Lélek "beszél" a mi lelkűnkhöz. Úgy ahogyan a mindennapi életünkben a lemondás és depresszió, vagy az öröm és új jongás hangulata hat reánk. A baj csak az, hogy vannak napjaink, amikor "kikapcsoljuk", amikor nem hallgatunk Reá. Máskor meg (legalábbis néhány napján az életünknek) szinte az apostolok pün
