A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-10-01 / 10. szám
475 katolikusok - otthon rOostandban egyre több tollforgató hazánkfia utazgat a szabad Nyugaton. Annak csak örülhetünk, ha minél többen közülük megismerkednek egy kicsit a vasfüggönyön kívüli állapotokkal, legalább nem esnek otthonülő e- leink hibájába, akik közül állítólag sokan meg voltak arról győződve, ho gy"extra Hungáriám non est vita"... A baj csak ott kezdődik, hogy hazatértükben - írók lévén - a maguk módján meg kell szolgálniuk valamiképpen a kegyért, hogy kiutazhattak. így keletkeznek aztán napilapokban vagy i- gényesebb folyóiratokban azok az úti beszámolók, ahol csípnek egy kicsit Nyugatba. Persze manapság ezt is finomabban kell csinálni, mint a múltban • sok, rokona által útiköltséget vagy jegyet kapott magyar ismeri Európát, azoknak ma hiába írnákle, milyen rossz az élet, mennyire elégedetlen sorsával a munkásság Nyugaton, meg efféléket. Nos, egy ilyen finomabb meg- szolgálást olvastunk az "Elet és Irodalomban" Rákos Sándortól, olaszországi útjáról. A velencei SzentMárk templom-beli élményeiről beszámolva, kicsit gúnyosan említi, hogy a régi mesterek a legeldugottabb templomfülkék szent-szobrát is milyen gondosan munkálták meg, nemcsak élőiről, ahonnét a szem látja őket, hanem hátulról is - így szólt a rendelés, megfizették nekik. - Hát igen. A kor mecénásai biztosan megfizettek a művészeknek, a- kik koruk szellem-óriásai közé tartoztak és munkájukat (abban a "sötét" korszakban) - rendelőikkel együtt - a bankókon kívül a keresztény eszmék is ihlették. - Akad még más is ebben az útirajzban; csak egyet hadd említsünk belőle. Utazónk a római Szent Pál bazilika "keserűen félrevont szájú, szinte utálkozó" Krisztus-mozaikján is rosszalóan csodálkozik. A kispolgári, édeskés Jézuskákhoz szokva elfelejti, hogy a bizánci művészet az idők végezetének győzedelmes, "pantokrátor" Krisztusát ábrázolta. - Legközelebbre az orosz ikonográfia tanulmányozását ajánlanánk. □ Sulyok Katalinnak nemrégiben jelent meg otthon egy "Riportok pályakezdő fiatalokróf' című könyve. A sokfajta "mesterségbe induló" között fiatal papokról, papnövendékekről is ír. Hadd idézzünk belőle - kommentár nélkül - azalábbiakat. "A hallgatók jól érzik magukat a szemináriumban. Bent egy pillanatig sem érzik családjuk, az emberek hiányát. A tanulás és a megterhelés, szabad idejük lefoglalása olyan mérvű és annyira ellenőrzött, hogy világi gondolatokra már sem erejük, sem idejük. A régi emberi kapcsolatok helyett itt újfajta kapcsolat születik és mélyül el: a