A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1974-10-01 / 10. szám

468 a múlt terhe akaratnak is megvan a szerepe a hitben, de inkább a hűség, a kitar­tásvonalán, nemaz"első hívó szóra" válaszoló, szabadnak látszó elha­tározásnál. Mert a hit élménye úgy tör ránk, hogy elkápráztat, elszé­dít, magával ragad bennünket. Csak megyünk, megyünk • anélkül hogy tudnánk pontosan, hová és merre. A hit nem értelmi ragaszkodás egy igazsághoz, nem belátás, hanem meghajlás egy előttünk fátylát ap­ránként fellebbentő titok előtt. Azt fontos tudnunk, hogy Isten Szent- háromság. De ez az ismeret csak akkor ér számunkra valamit, ha köz­ben Jézus Lelkének erejében és fényében meggyőződésünkké vált, ki tudjuk őszintén mondani, hogy: Atyánk. 52 éves férfi Qz én szüleim keresztény "beindulását" biztosították az életem­nek. Középiskolás korom végén, főként egyetemi tanulmányaim idején vallásilag közömbös környezetem hatott reám s minden kapcsolatot elvesztettem a hitemmel. "Visszatérésemet" három tényezőnek köszönhetem. Az egyik egy kis keresztény közösség, amellyel kapcsolatba kerültem. A másik egy pap, akinek életem legnagyobb felfedezését köszönöm. O tanított meg arra, hogy Istent nem találhatjuk meg magunktól - csakis másokkal és má­sokban. A harmadik egy másik pap, akinek inkább lélektani se- gítségetköszönhetek vallási vonalon. 0 szabadított meg aggálya­imtól; az ő bátorítására mertem szembenézni elfojtás nélkül é- letem problémáival. Hatására alakultam át félénk és visszahúzó­dó egyéniségemből máig is "militáns" katolikussá. 48 éves tanárnő A portugál egyház az államcsíny után fi!z áprilisi rezsimváltozás óta a portugál egyház nehéz időket él. v~ll Nem az elnyomás és nem az üldözés veszélye nehezedik reá, hanem a múlt terhe és ennek következményeként egy bizonyos elkü­lönülés és magáramaradás. A püspöki kar nem látott a jövőbe s pár héttel az események előtt belenyugodott abba, hogy a hatóságok el­mozdítsák helyéről a mozambiki Nampula püspökét és kiutasítsanak néhány hithírdetőt. Ez nem növelte tekintélyüket a portugál katoli­kus közvélemény előtt. Ez a közvélemény hosszú hibalistát tartma főpapjai elébe a múltból. Azt vetik szemükre, hogy elfogultságukban

Next

/
Thumbnails
Contents