A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1974-09-01 / 9. szám

a szent helyek jövője 413 adni Jeruzsálemet, birtoklásának jogi táma­szát viszont csak az említett E.N. Sz. hatá­rozat képes megadni. Azok a keresztény kö­rök, akik a zsidósággal folytatott párbeszéd érdekében kötelezőnek érzik magukra, hogy Izrael politikai cionizmusának eszméit is ma­gukévá tegyék, nem veszik észre, hogy a Va­tikán az izraeli arab közösség higgadtabb ele­meivel együtt csak kiutat keres a zsákutcából. Újabban különben sem a területek intemacio- nalizálásárólbeszél a Szentszék, mint inkább bizonyos nemzetközi garanciákról, amelyek a "háromszorosan szent" város szent helyeit kivonnák az izraeli állam közvetlen hatásköré­ből s egy új státust biztosítanának számukra, amely lehetővé tenné a város különféle kerületeinek zsidó, muzulmán és keresztény közösségei számára az általuk lakott városrész ad­minisztrációját. Egy rangos szentszéki diplomata ezzel kapcsolatban a görög Athoszt szereti emlegetni. Az ottani, görög felségterületen élő kolostori csoportokra van bízva Athosz hegyének közigazgatása. A Szentszéknek a szent helyek jövőjével kapcsolatban elfoglalt újabb álláspontját érdekesen erősíti meg egy idei tavaszi incidens. A Szentatya ápr. 10-i audienciáján Jeruzsálem helyzetéről a követ­kezőket mondotta: "A szent helyek számára biztosított nemzetközi jellegű jogi védelmen kívül arról is gondoskodni kell, hogy a mene­kült lakosság visszatelepülhessen". Másfél órával az audiencia után a vatikáni sajtóiroda a következő szövegmódosítást tette közzé: "A szent városnak, Jeruzsálemnek nemzetközi jótállással biztosított sa­játos statútumán kívül a menekültek problémájának igazságos és mél­tányos megoldásáról is gondoskodni kell." AKözel-Keletpolitikai bonyodalmaiba az évszázadok folyamán annyiszor belékeveredett szent helyek jövőjének ügyében bizonyára nem ez volt az utolsó szó. A nyugati kereszténység mindenesetre- reménykedik abban, hogy a higgadt meggondolás végül is győzedel­meskedhet a szenvedélyeken és nem zárkózik el ennek az összetett kérdésnek méltányos megoldása elől sem. Kiadóhivatalunkban megrendelhető: Babos István: A K E R E S Z T S É G Egy példány ára: I dollár, 50 példánynál 75, száznál 50 cent darabonként a Getszemáni alján

Next

/
Thumbnails
Contents