A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-08-01 / 8. szám
354 Mindenki feszült figyelemmel leste a szavát. A gyerekeknek még a szájuk is tátva maradt.- Reggel oszt lesegít az ágyrul. Minden el vót készítve mosakodásho, beretvákozásho. Hát rendbe szedem magam. Jó fröstököt is készített, hát befröstököltem, de ű nem akart enni, hogy nem ér hes... Akkor oszt azt mongya: n- No most elkűggyük a Jóska fiunkat apapho Lőcsfaluba, hogy gyüjjék a házunkho.- Minek a, te? - kérdem.- Hát én meggyohonok, oszt magamho veszem az Ur testét meg a szent útravalót, oszt utána meghalok.- Ne bolondozz, Mari! - mondok. - Tisztára megkavarodtál.- Nem én. Nekem az az érzésem, hogy ma meghalok.- Mán egészen biztosan elment az eszed, Mari - mondok. - Egész éjjel takarítói, főzöl, ágyat húzol, amibe még egy ifjú menyecske is elcsigázódna, oszt rajtad meg meg se látni. Tán valami javasasszonynál vótál?- Egész biztos meghalok ma. Azér főztem, sütöttem, takarítottam, neked meg a nagyszobába a fődre, szalmazsákra ágyaltam, mer nem lesz, aki fel- meg lesegíccsen, ha én elmentem... Majd azon fogsz hálni...- Most mán egész biztos vagyok, hogy megháborodtál, Mari! - mondok neki.- Oszt még azt is mondom kendnek: gyerekeink jók, de ne számíccson kend rájuk. Nehéz lesz kendnek az élet egyedül a rossz lábával. Majd odafentrül gondolok kendre. De hiába, nekem ma el kell menni.- Mán majnem elszóttam magamat csúnyán, de akkorra meggy ütt a káplán úr, hát belémragadt az is... Én a harangozóval kinn, azok meg benn, a nagyszobába. Oszt nemsokára kiszól a káplán úr, hogy bemehetünk. Betámogat a harangozó, oszt csilingelt a kicsi csengő. Olyan csend vót, mint a templomba... Oszt a pap elment, én is kisegíttettem magam a kis szobába. Gondótam, biztosan imádkozik. .. De mán jókora ideje imádkozott, mire begyün a Jóska fiam.- Nézz be mán anyádho! Nem tóm, mit csinál ollan sokáig! Oszt kijön a fiam, mint a veszett: a lőcsfalvi pap naplójából