A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-07-01 / 7. szám
testvéreink: a szentek 301 viselkedjünk embertársainkkal szemben. Ha Jézus nem éreztette jogos haragját Péterrel - s volt-e a világon még eset, amikor jogosabban neheztelhetett volna valaki valakire - mi sem neheztelhetünk másokra. Ahogy Jézus megbocsátott Péternek; ahogy az Isten megbocsát nekünk, úgy kell nekünk is megbocsátanunk. Miért fagy torkunkra mindig a megbocsátás szava? Pedig olyan egyszerű lenne kimondani. Semmit sem veszítünk, ha megbocsátunk. A feltámadt Jézus sem lett kisebb azzal, hogy a tagadó Péter szívéről levette a terhet. Mi sem leszünk kisebbek, ha megbocsátunk. Ki az, akire legjobban neheztelünk? Nem lenne itt az ideje, hogy még ma megbocsássunk neki?... testvéreink: A SZENTEK n "szent" szóalatin sanctus, a görög hagios és a héber qádash meg- ** felelője s a szentírásban Istenre, emberekre és tárgyakra használtan fordul elő. Amikor emberekkel és tárgyakkal kapcsolatban használja a szentírás, nem azt az erkölcsi tökéletességet jelöli, a- mihez ma a "szent" jelentése fűződik, hanem azt a "megszenteltet", aki vagy ami szent célokra, szent hivatal betöltésére, "isten számára" kijelölt. Ez az eredeti szóhasználat ma sem tűnt el; ilyen értelemben beszélünk Szentatyáról, Jeruzsálemről, mint szent városról, templomokról, mint szent helyekről. Ez a megszentelt, Isten szolgálatára odakínált jelentés lelhető fel az őskeresztény használatában is a "szent" szónak. Szent Pál például leveleit címezi az achajai, efezusi, Filippi-beli "szentekhez". Úgy érti, hogy az említett keresztény közösségek tagjai, hívei, Isten "szent népét" alkotják. Az erények gyakorlását is, a jó megtevé- sét, a rossz kerülését, mindet azon az alapon kívánja tőlük az Apostol, hogy Isten szolgálatára rendeltettek (1. Kor. 6, 9-11 Kol. 3, 5-8); úgy kell élniük, "amint szentekhez illő" (Ef. 5,3). Pál és az első századok keresztény írói mindig kollektív értelemben használták a "szent" szót, rendszerint a hívők egy meghatározott csoportjára, például olyanokra, akik az Úrban "elszenderültek" -mint a. vértanúk vagy az első szerzetes-remeték. A szónak egyes számban való használatát először a megkülönböztetett tisztségek viselőinél láthatjuk; így például a püspökök személyével kapcsolatban. A szóhasználat legvégső stádiumában kezdik aztán olyan egyénekkel kapcsolatban használni, akik különösképpen kitűntek életükben Isten
