A Szív, 1974 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1974-04-01 / 4. szám
154 Cser atya írásaiból Csak álltam és néztem dermedtem Gondolataim vad vágtatásba kezdtek. Amit csak tudunk az emberi történelemből, akár mint írást, temetkezési emléket; épület, szobor, festmény maradványát - minden kultúra, minden időben, a legprimitívebb a bonyolultabbon keresztül, hisz egy teremtőben, akitől a világ lett. Ennek a teremtő Istennek sokféle neve van, de minden teremtő Isten-fogalomban ott van a végtelen erő, a hatalom, az energia, mely a semmiből mindent, a világot alkotta. Ez a Végtelen Energia roppant telítettségét szinte már nem bírva magában tartani, egyfajta külső vetületet teremtett magának, mintegy élő ruhát, az anyagba formált teremtést. Ahogy szellemenergiájának végtelen ereje égitestekkel tűzte tele az űrt, hogy ezek a csillagtestek és ezek tömegei egymástól függve, mégis külön törvényük és abeléjük vetett energia törvénye szerint járják milliárd évekre kiszabott pályájukat - úgy ez az energia acsil- lagképeken belül, egy-egy csillagra (tanúi vagyunk, hogy a mi bolygónkra) örök energiájának egy leheletével növényi, állati, emberi érletet lehelt. Ez az egyetlen energia-lehelet, ez a végtelen sóhaj teremtett minden formát, alakot és színt - mindent, amit úgy-ahogy ismerünk, amit szeretnénk megismerni és amit soha meg nem ismerhetünk, mert kicsi rész soha nem látja egészen az Egészet. Ebben a kivetett energia áradatban aztán ott vagyunk mi is, emberek, az emberiség láncolata. Testté vált energia szikrák billiói, melyek tovább nemzik egymást évezredeken és évmilliókon át. Megbűvölten álltam az útravetett kis fagyökér előtt. Egyik oldala tökéletes női alakot mutatott deréktól kezdődve. Kiformált csípője erős, formás combokban folytatódott, de mielőtt befejezéstnyert volna a lábak végénél, új test formálódott onnan. Férfitest formáit, izmos derékkal, inas, jól form ált lábakkal. Az egész forma mint egy híd íve ért a földtől a főidig. A két test egybefonódva, elválaszthatatlanul mutatta azt az egységet, amit minden ív mutat. Nem lehetett tudni, hol kezdődik a férfi és hol a nő, az Ember feküdt ott egybeforrva, mint egymásból élő és erősödő egyéniség, mint egymásra utaló és egymáshoz tartozó közösség. Kicsiben, határozottan mindaz, ami Ember. Biztos meghatározottsággal, de csak vázlatosan mindaz, a- mi Emberiség. Fölemeltem az ív alakú gyökérzetet. Könnyű volt. Kemény, de majdnem időtlen. A gyökérzet sokáig állja az időt. Ezt az emberformájú szobrot talán évszázadokkal ezelőtt formálta az idő. A fa kidőlt, a gyökér a levegőre ért, állta az évek sorát és most a vihar fölkap*
