A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám
40 rékviem . bid kl Istáért valami kicsikét nagyságodból. Arra emlékeztetsz minket - akik már elfeledtük fiatalságunkat hogy Te örökkön-örökké fiatal vagy és, hogy ifjúságunkban mutatod meg Magad igazán. Te, aki Magad vagy az Élet, napnál világosabban éltél bennünk, amikor "csak" éltünk, örömeinkben, reménységünkben, határt nem ismerő vágyainkban. Bizony, az "eleven élet" puszta öröme egyike legszebb ajándékaidnak a mi megkopott világunkban. /0, élet Istene, akit annyiszor elfeledtünk és a magunk szürke képére alakítottunk, fájdalmunk eme idején hogy végigégetsz rajtunk lehelleteddel, amikor örökkévalóságod elszakítja egy ifjú ember életfonalát; s olyan szavakkal szólsz belőlünk, amiket kimondani alig tudunk. Csak halljuk, ahogy most dicsérünk Téged egy elveszett gyermekkor kifejezéseivel; és ahogy képzelt emberi bölcsességünk semmivé foszlik, új hívás ébred bennünk: hogy abban is Téged halljunk, amit már nem ifjúságunk mondat velünk. CT\gy ébred Reá emlékezetünk - mintha most esne meg először Arra, Aki egyedül az életet hirdette és akit hullaszagé okoskodásunk feszített a keresztre. 0 - mindenki mást megelőzve - mutatta meg nekünk, mit is jelent a gyermek szemével nézni az emberekre. Ő, a nagy árulás előestéjén, vett egy kenyeret, megtörte és az értetlenül álló embereknek adta e szavakkal: "ez az én testem"; borral telt kelyhet is vett, azt mondva: "és ez az én vérem". OVVIa, fájdalmunknak és kinyilatkoztatásodnak ezen a napján, t igazán felismerjük ezt a kenyeret és ezt a kelyhet; olyannak, amilyenek a valóságban: ők az az Élet, amely a Te őserődből árad s Hozzád is lendül vissza úgy, ahogy a Te Fiad, Jézus tért vissza Hozzád sírjából és lett igazi Élet az egész világ számára.
