A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
a melkita pátriárka 37 legkönnyebben ezeket az újra egyesült keleti egyházakat használhatná példaként az egész ortodoxiával való egyesüléshez. Hogy nem így áll a helyzet, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Róma - mintha el is feledkezett volna a 250 éve vele egyesült ortodox-katolikusokról - az egyesült keletiek mellőzésével maga akar közvetlenül tárgyalni az ortodoxiával. Néhány nyugati ökumenikus tekintély nyíltan ki is mondja, hogy az ortodoxiával való párbeszédtől távol kell tartani az egyesült keletieket, mert az ő esetük nem lenne alkalmas arra, hogy az ortodoxiának kedvet csináljon a Rómával való egyesüléshez. .. A mellőzések, a félreértések és - erős szót használva - jog- tiprás okát talán abban a körülményben is láthatjuk, hogy a melkiták Rómával való egyesülése teológiai alapok előkészítése nélkül elhamarkodott és elnagyolt művelet volt. Ma az egyháztörténészek kritikája szerint (ha különböző mértékben is) ugyanez mondható a keresztesvitézek és a maroniták szövetségéről, a portugál gyarmati nyomás következtében Rómával egye sülő indiai malabár és malankár rítusokról, a lengyel vagy az osztrák-magyar történeti és politikai adottságok diktálta ukrán, rutén és román unióról. "Mel ki fának“ (császárpártinak) eredetileg gúnyból nevezték a mono- fizita CKrisztusnak csak egy természete van”)eretnekek azokat a keresztényeket, akik a kalcedoni zsinat (451) monofizitákat elítélő határozatát Egyiptomban és Közel-keleten •nagyrészt Bizánc hatására• magukévá tették. Központjuknak mindig Antióchiát tekintették, (Szíria 1939-ben adta vissza Törökországnakf mai neve Antakya) a- melynek a hagyomány szerint Szt. Péter volt első püspöke s ahol a Szentírás szerint (Ap.Csel.il,26) először nevezték Krisztus követőit keresztényeknek. • A keleti egyházszakadás (1054) őket is elérte, de sohasem lett azzal a következetességgel végrehajtva, mint Bizánc közelebbi területein. A konstanfinápolyival ellentétben az antióchi- ai pátriárkákat sohasem közösítették ki s azok Időnkint fel-felvétték Rómával a kapcsolatot. így elfogadták például a lyoni uniót a 13. században, a flórencit a 15. században - anélkül, hogy azért az ortodoxiával való kapcsolatukat megszakították volna. A 17. században szívélyesen fogadták a katolikus hithírdetőket (kapucinusokat, jezsuitákat és kármelifákat), akik a latin egyház érdekeit képviselték s munkájuk gyümölcseként jött létre az unió 1724-ben. Az egyesülést előkészítő két melkita püspök azonban az unióból egyszerű ’'beolvasztást“ csinált, nem törődve a melkiták többségének azzal a vágyával, hogy autonóm egyházak maradhassanak Rómával való e- gyesülésükben Is. Utódaik állandóan kísérleteztek is az uniónak i-