A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-11-01 / 11. szám
40 kínaiak térítése hez hasonlított. Pál számára élő és önmagukban is létképes keresztény közösségek voltak a fontosak, amelyek további terjeszkedésre is alkalmasak. Nem hozott ő magával sem zsidó, sem római köz- igazgatási elgondolásokat és szervezetmintát. S az ő egyházi közössége tíz-tizenöt taggal is életképes volt. Épp azért, mert jól meg volt alapozva. A hívek tevékeny hitén s a Szentlélek-irányította vezető személyén nyugodott. viszont mi történik? A külföldről jött hithírdetők egy-egy helyen véglegesen letelepszenek. Szépen dolgoznak, egyéni és személyes térítéseket eredményesen véghezvisznek, de nem alakítanak igazi, önálló keresztény közösségeket. A keresztényeknek az a benyomásuk, hogy végeredményben "örök gyerekként" kezelik őket, a- kiknek egyetlen életfeladatuk, hogy engedelmesen figyeljenek a papra, s jó eszközök legyenek annak kezében. A második vatikáni zsinat óta ugyan azt mondjuk nekik, hogy ők "az" Egyház. Számukra ez azonban csak üres szó marad, a gyakorlatban azt kell észlelniük, hogy az Egyház: a Szentatya, a püspökök, a papok (esetleg olykor az apácák is), de semmi esetre sem ők. Ok az Egyháznak legfeljebb a- lattvalói... Ahhoz, hogy Kínában, Taiwan szigetén (de másutt is) az Egyház meggyökerezhessen, ilyen hívő közösségek kialakítására lenne elsősorban szükség. Ezek lennének a hitnek az igazi bázisai, egy körükből választott "elöljáróval", "vezetővel", aki az igehirdetésre és az eucharisztikus áldozat prezideálására bizonyos képzés és előkészítés (nem feltétlenül a nyugati filozófia és teológia szerint) után alkalmas lenne. A hithírdetők egy ilyen közösség életbehívása után magukra hagyhatnák ezeket s újabb térítőcélok, újabb bázisok alapítása után nézhetnének. Hogy az így kiválasztott és kiképzett vezetők családos emberek lennének s elöljáróságuk mellett meglenne a maguk civil munkaköre? No és? Szent Pál idejében nem így volt? Az igazi kínai kultúra szintén hozzá volt szokva ahhoz, hogy vallási vezetői becsületes foglalkozású emberek voltak, akik "honoris causa", megtisztelésből, megbecsülésből viselték vallási tisztségeiket. A nőtlen boncok inkább mindig csak "megtört jelenség" voltak a kínai életben, ahol a "fiúi kegyelet" világnézete sohasem becsülte a nőtlen állapotot. A boncok a klasszikus kínai társadalmi ranglétrán elég mélyen, a kuruzs- lók és prostituáltak szomszédságában álltak s ma is, ha egy kínai i- gazán megvetően akar a missziósatyákról beszélni, a "yang-hö- shang" kifejezést használja - ez "külföldi bonc"-ot jelent...
