A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-11-01 / 11. szám
abort usi 37 méjűeket? A gyógyíthatatlan betegeket? A deformáltakat? Vannak, a- kik szemrebbenés nélkül igennel válaszolnának ezekre a kérdésekre. A magzatot illetően pedig csak az anya helyzetére vannak tekintettel és nem egy orvostekintély olyan messzire megy, hogy például az abor- tustörvények etikai hátterét tárgyalva egyszerűen kijelenti: a magzatelhajtások számára tulajdonképpen nem is lenne szükség törvényhozásra; az ilyen operatív beavatkozásoknak épp oly magától értődőknek kellene lenniük, mint például egy orron végrehajtott szépség-sebészeti műtétnek. Az ilyen beállítottságnak az (közelebbről megnézve) a fő hibája, hogy csak a magzat esetében áll következetesen a "teljesítmények" pártján, csak ott nem veszi tekintetbe a "képességeket". Az élet minden más vonalán ez a magatartás lehetetlen. Ha u- gyanis ezt az elvet komolyan vesszük, időpocséklás lenne minden szeretet, gond és türelem például a gyermeknevelés terén. Gyermekeinket általában nem "teljesítményeik" miatt értékeljük nagyra (i- lyesmijük nincsen), hanem a bennük szunnyadó "képességek", az emberélet előttük álló "lehetőségei" miatt. A "teljesítmény" fenn- sőbbségét a "képességekkel", a "lehetőségekkel" szemben már csak azért sem vehetjük komolyan, mert akkor következetesen azt kellene mondanunk, hogy nemcsak a magzatot, hanem a három éves gyermeket is eltehetjük láb alól - a kettő között csak időbeli és fokozati, nem lényegbevágó a különbség. Az ilyen következetességtől valószínűen a legeltökéltebb abortusbarát is visszariadna. Hadd említsünk még egy másik szempontot. Ha a "teljesítmény" a lényeg, nem a "képességek", akkor tulajdonképpen az állig felfegyverzettek jogát hirdetjük a védtelenekkel szemben. Ha akarat* lanul is, de tulajdonképpen azt mondjuk: akinek hatalma van, annak ezáltal joga is van (mindenre). A felnőtt, az anya kezében van a helyzet kulcsa, ő választhat - a magzat nem. Amikor a magzat(mint egy rosszindulatú daganat) felett teljhatalmat adunk a felnőttnek, az anyának, tulajdonképpen egy drasztikus önkényt szankcionálunk. Minden más esetben felhördülnénk és tiltakoznánk ilyesmi láttán - de nem a magzat esetében. A magzat nem tud mindebbe beleszólni, ha áldozatunkká lesz, azt is "látatlanban" teszi, az abortus senki önérzetét nem sérti, senki jogfosztást nem lát benne, a lelkiismeretek köny- nyen megnyugodhatnak. Mi lenne, ha egyszer már ráébrednénk, hogy az "elhajtás" tulajdonképpen lényegében reakciós magatartás. Az "establishment", a "felnőttek" nyugodalmát és békéjét szolgálja, amikor a "status quo"- hoz, a dolgok változatlan rendjéhez ragaszkodik. Mikor lesz már szemünk arra, hogy észrevegyük, merszünk arra, hogy leleplezzük
