A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-10-01 / 10. szám
16 Cser atya írásaiból dőnkint egy-egy mondattal lefordították arab diskurzusukat, hogy ne csak a múlt emlékeiről tanuljunk, de a jelen égető, lángoló feszültségeiről is. így értünk Judeából Samariába.- Samaria történelmi neveaközépső fennsíknak. Keletről Jordán, nyugatról Sharon, északon Esdrelon, délen az évszázados viták és harcok határozták meg... Gépiesen mondta ezt, fél-figyelemmel. Én biblikus élményekért jöttem. Szerettem volna a tájon, a vegetáción, vizen és felhőn olvasni - levegőből, napfényből, hajnalból és alkonyból visszaidézni Abrahám, Jákob, Izajás, Jeremiás lelkét. És még inkább érinteni kézzel, lábbal, szívvel a földet, ahol Jézus született, élt, tanított és szenvedett az emberiségért, az emberek helyett, az emberekért. Láttam már a bibliai ősök sírját, Dávid, a halhatatlan költő-király tornyát, Betlehemet, Názáretet, a Kísértés hegyét, Kaifás udvarát, a Koponyák hegyét, ahol Krisztus keresztje állt, temetkezési helyét és föltámadási kövét. Most Jákob kútja felé igyekeztünk. Bár nem volt velem az írás, János evangéliumának negyedik fejezete ismerős volt előttem. Jézus.,. elhagyta Júdeát és Galflea felé indult. Hogy odajusson, át kellet mennie Samárián... Körülnéztem. A déli forróságban szinte lihegett ez a köves, kopár vidék. Dombok, völgyek, csupaszon. Itt—ott a hőségben lassan mozgó birkanyáj, feketeszemű, szutykos beduingyerekkel nyomában. Düledező kőfalakból egyberakott nyomorult falucska szűk utcájánáll- tunk meg. Vezetőnk nagynehezen fölverte álmából amoszke imámját, aki valami ősi Koránt mutogatott nekünk és pénzt kért síró hangon a szamariai szegények részére. Már csak háromszáz lelket számol ez a valaha büszke nép. Körülöttünk rongyos, félvak, elmaradott, rosz- szul fejlődött, lábukon nehezen ácsorgó, satnya gyerekek. Csak nagy, szétnyitott tenyerük élt, baksist kértek. Megint autóban ülünk. Az arabok tovább beszélték bajaikat. Most egy völgybe értünk. Ölében kőből épült, öreg, alacsony templomot fedeztünk föl. Nem messze tőle József sírhelyét őrzi az emlék. Azét a Józsefét, akit testvérei eladtak - aki az éhező testvéreknek, már mint az egyiptomi fáraó bizalmasa, megnyitotta magtárait.
