A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)

1973-10-01 / 10. szám

4 őrségváltás... ban vita tárgyát képezte, van-e szükség bennszülött hierarchiára; majd a 19. században megint, amikor pedig már aránylag jól szerve­zett volt a kínai papnevelés, a püspöki székeket ismét nem kínaiak­kal töltötték be. Ma viszont - kis késéssel ugyan - annál inkább igyekeznek be­hozni a mulasztást. Ennek bizonyítására elég az ez év márciusában kinevezett bíborosok névsorát átfutni... Az új tendenciát húzza alá például a Szamoa szigeti Apia bennszülött érsekének bíborossá kreá­lása. A szigeteken mindössze negyvenezer katolikus van - sok tekin­télyes és évszázadokra visszanéző nyugati püspöki szék betöltője vi­szont (jóval nagyobb számú hívősereggel) ma sem bíboros. Sok misszió területén az alsópapság létszáma is erősen meg­növekedett az utóbbi időben. Hogy csak a Szentszék legutóbbi adatait idézzük pl. Vietnámról (az északi és déli országrészekről): 23 bennr szülött püspök, 1,856 bennszülött pap (238 külföldivel szemben). Ez csak egy adat a sok közül s élénken szemlélteti, hogy egy háborútól, kommunizmustól meggyötört missziósterületen is állandó növekedést mutat a bennszülött papság. Nagyjából mindenütt ez a helyzet; Afri­ka nagy részén, Ázsiában és Óceániában is. A "hatalom-átadás"érthetőennehézsé- Az "őrségváltás" problémái gekkel jár. Ma talán kevesebbel, mint régebben, mert a külföldről érkező hit- hirdetők tudják, hogy nem az ő feladatuk lesz a bennszülött egyházak vezetése. A súrlódások mindenesetre - emberek vagyunk - megma­radnak más nemzeti, más kultúrális hagyományokkal rendelkezők között. S maguk a külföldről érkezettek sem egy nemzetből tevődnek össze a hithírdetők közt. Magának a problémának a létezése mégnem baj, az csak ott kezdődik, ahol a problémák akút nehézségekké érnek. Az önmagában véve érthető, hogy nem könnyű egy nyugati hit- hirdetőnek, akinek kiképzése is, keresztény hagyományai is mélyeb­bek és intenzívebbek, mint a bennszülött papságé (akik ráadásul eset­leg fiatal korukban épp a nyugati hithírdető tanítványai voltak), enge­delmesen és jószándékkal alávetnie magát bennszülött egyházi veze­tésnek. Az is bizonyos azonban, hogy helytelenül ítélték meg a hely­zetet azok, akik azt gondolták, hogy a bennszülött egyházak csak hosszú beérési folyamat után lesznek képesekkatolicizmusuk irányí­tását kezükbe venni. Számtalan gyakorlati példa mutatja, hogy papi és püspöki vonalon is megcáfolják a bennszülött egyházak az ilyen aggodalm askodást. Sok helyen a polgári élet is mutatja, hogy alacsony rangból, kevés tapasztalattal magasabb vezető posztokra került bennszülöttek nagyon szépen megállják helyüket. Egész elenyésző azoknak az ese­

Next

/
Thumbnails
Contents