A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1973-09-01 / 9. szám
apróságok 4 5 újjáalakítása, lelki megújulása. Istennel való rekonciliáclónkon kívül ebben benne van a keresztényeknek a keresztényekkel s az embernek embertársaival való megbékélése is. S mindez - ahogy a pápa mondotta - a zsinat szellemében, amely annyira megváltoztatta vallási életünknek a külső rítusokban való megnyilatkozásmódját is. - Az Európában olykor disszonáns hangokat hallató "kon tesz táló" papok (ezek okvetetlenkedéséről mondotta egyszer a Szentatya, hogy tiltakozásaik "emberileg olykor érthetők és jogosak") már nyilatkoztak is a szentév ellenében. "A pápa az olasz idegenforgalom ügynöke", "Az egésznek semmi jelentősége sincs életünk mindennapi és égetően fontos problémáinak szemszögéből" - ez az ő szentévi szló- ganjuk. - A szentévet előkészítő központi bizottságnak főtitkára az újonnan püspökké szentelt Msgr. Antonio Mázzá, első sajtókonferenciáján hangsúlyozta, hogy a szentév jó alkalom a reflektálásra. Sokszor azzal vádolják az egyházat, hogy mellébeszél az emberi problémáknak, "inkább azt mondanám - mondotta a Monsignor - a problémákon felülemelkedve szól a problémákhoz. Nincsenek minden helyzetre kész receptjei, de vannak világos elvei, amelyeket az egyéni esetekre az egyénnek kell magára kikövetkeztetve alkalmaznia". A szentévre egyébként "nem túristák jönnek - folytatta Msgr. Mázzá- hanem zarándokok..." - A várható tömegek elhelyezése nem kis gondot fog okozni az olasz fővárosnak. Egy francia Monsignor, Jean Rodhain, az elhelyező bizottság vezetője. A legutóbbi, 1950-es szentév alkalmából közel három millió zarándok járt Rómában. 1975-re húszmillióra kell számítaniuk. Ez a bizottság foglalkozik a zarándokok biztonságának kérdéseivel is - a szentévben a zsebtolvajok is Róma felé veszik útjukat. Aztán a kegytárgykereskedők Ízléstelen ötleteinek is elébe kell vágni. 1950-ben a zsebben hordozható szenteltvíztartókon és a tömjénillatú cigarettákon volt legnagyobb hasznuk. O férfi szerzetesrendek összlétszáma 1965 óta állandó visszaesést mutat (65-ben: 335,000 72* ben: 287,504). A kapucinusok esetében ez a két számadat így alakul: 15,838 és I3£93> a jezsuitáknál: 36,038 és 31,768. A statisztikusok szerint ebben az iramban 1975-76 lesz az az esztendő', amelyikben minden "utánpótlás" megszűnik. A belépések, kilépések, elöregedés, elhalálozás mai menetét számításba véve 1990 és 1995 között várható a férfi szerzetesrendek "végső kimerülése". Reméljük, nem lesz igazuk... • Rodéziának egyre jobban fel kell készülnie a környező államokból, északról jövő fekete "felszabadító" guerillák rajtaütéseinek kivédésére. Német jezsuiták annak az innen is, onnan is i