A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)

1973-09-01 / 9. szám

fa lőcsfalvi pap naplójából)

19

nyira el volt adósodva. De torka tovább kívánta az olajozást. Hogyan is szerezhetne hát egy kis pénzmagot? Gondolta, ha el is tűnik néhány liba, kacsa, rá senki sem fog gyanakodni, hanem a róka számlájára írják. így adta rá magát a baromfitolvajlásra. Sikerült is neki néhányat elemelni. Persze az őrség miatt nem mert éjszaka menni, hanem megleste a libákat a legelőn, a közeli csermelynél, ahová inni meg úszkálni jártak. Ott fogta el őket. Az istenadta nép persze ezt is a rókákra fogta. Később észrevette, hogy az őrség csak az erdőszéli utcában parádézik. A falú másik végiben, ki a mezők felé, senki sem őrködik, mert onnan még nem tűnt el baromfi. Pedig volt ott bőviben, főképpen Bodoréknál, egész libanyáj, mert ők piacra dolgoztak. Az egerszegi zsidóknak szállították a libát. Terepszemlét tartott. A libák nem is ólban vannak, hanem kukoricakóróból össze- fo.nt karámkerítés megett. Egy baj van. Kutya van a háznál. De majd azon is segít. Legelsőbbet is jól felöntött este agaraira, hogy legyen kurázsi. Vitt magával egy jó darab húst. Azzal magához csalogatta a kutyát. A kutya boldogan eszegette a húst, míg őkelme beugrott a karámba. Gondolta, legalább kettőt-hármat fog belőlük. Igen ám, de a libák elkezdtek futkosni s olyan lármát csaptak, hogy a gazda két legényfia kifutott az ólból, ahol aludt. Elmenekülni már késő volt, így hát ijedtében a karám egyik zugában összekuporodott. A legény felkapott egy dorongot és be a libák közé. Szeme lassan hozzászokott a homályhoz. A fehér libák hátterében egy sötét tömeget vett észre a sarokban. Azt hitte, hogy egy róka, mert most mindenkinek ez járt az eszében. Elkezdte hát ütni, döngetni a doronggal, ahogy bírta... Szegény Bálint gyerek viselte, ameddig bírta, de végül is elordította magát fájdalmában.

Közben a lármára kifutott a ház apraja-nagyja s bizony nem rókát láttak a viharlámpás fénye mellett, hanem egy embert. Egy véres, vonagló embertestet. Rávilágítottak az arcára.- Hát ez a falúszom or ítój a! - kiált fel a gazda.

Látták, hogy se él, se hal. Megijedtek. Mi lesz most?! Ta' pogatták, vizsgálgatták.- Még él a nyomorult! - mondja a gazdáné. - Hamar fussatok Lőcsfalvára. Orvoshoz, paphoz. Akármilyen hitvány, mégiscsak ember! - rendelkezett a gazdáné - Oszt törvénybe sem akarnánk menni ember-halálért!

így került bele Bálint Jóska a lőcsfalvi pap naplójába. Ilyen még nem esett meg vele, pedig sok esztendeje szolgál az Úr szőlle-