A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)

1973-08-01 / 8. szám

olaszok és kától icizmus 37 ja hitét, húsz százalékuk rendszertelenül, tizenkét százalék pedig egyáltalán nem. Az egyetemi hallgatók férfi táborából 19% ateistának vallja magát. Érdekes ezek családi háttere. Az egyetem ateistáinak legtöbbje nem a munkás, nem a közép vagy legfelsőbb osztály csa­ládjaiból, hanem a középosztály felső rétegéből kerül ki. A 17-25 évesek vallási felfogását 1970-ben a DOXA (az olasz állam statisztikai kutatóhivatala) vizsgálta egy egész országra ki­terjedő köz véleménykutatás sál. Ennek adatai szerint a fiatalok 41 százaléka meggyőződéses és gyakorló katolikusnak vallotta magát; 8 százaléknál valamivel kevesebb jelentette ki, hogy nem hisz Isten­ben. A megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy feltétlen megbízik az egyházi vezetőkben; 17 százalékuk viszont "egyáltalán nem bí­zik" bennük. A közélet hatalmi szféráiról tett kérdésre válaszolva az Egyházat negyedik helyen említik - a hadsereg, a politikai pártok és a rendőrség után. Tigellini filmjei ugyan azt a benyomást keltik, mintha Róma a bűnök (Jj városa lenne, vallásgyakorlási statisztika szerint viszont a vi­lág egyik legbuzgóbb metropolisának mondható. Még 1970-ben "tér­képezték fel" ilyen szemszögből az örök várost Cesare C avallini és Emile Pin szociológusok. Kitűnt, hogy a rómaiak 42 százaléka ott van rendszeresen a vasárnapi miséken, húsz százalék havonta egyszer vagy kétszer jár misére; a lakósoknak csaknem kétharmada gyakorló katolikus és 92 százalékuk istenhívő. Mindebből világos, hogy minél komplikáltabbnak festi valaki az olaszok és a katolicizmus viszonyát, annál közelebb jár a való­sághoz. Mert a hitüket gyakorlók között is nagy a különbség társa­dalmi osztályuknak, iskolázottságuknak és vidéküknek megfelelően. A teológia új pluralizmusa csak mégjobban összekavarja a helyze­tet s néha az azonos háttérrel rendelkező hívőket is szembe állítja egymással. A marxista ízű antiklerikális vagy egyenesen keresztény­ség ellenes támadások elég sűrűek ahhoz, hogy megakadályozzák az olasz katolikusok belső szétforgácsolódását. Az ilyen kihívások min­dig alkalmasak arra, hogy növeljék az együvé tartozás tudatát a hí­vőkben s a közös védekezés elfeledteti velük a hitsorsosaik közt is fennálló nagy különbségeket. Isten girbe-görbe sorokon is egyenesben ír - valahogy így mondja a portugál közmondás. Ezért egyrészt az is lehetséges, hogy az olasz katolicizmus risorgimentót követő elidegenülése a "rend­szer" politikai és kultúrális életétől a hosszú távon a lelkiségüknek a jövőbe átmentését szolgálja. Talán azt is eszükbe juttatja, hogy a kereszténység nem politikai, nem is kultúrális hatalmat jelent el­

Next

/
Thumbnails
Contents