A Szív, 1973 (59. évfolyam, 1-12. szám)

1973-08-01 / 8. szám

12 római séták sőt felülmúlja a mértéket. Ezen az eredményen felbátorodva 1553. tavaszán Szent Ignác már arra gondolt, hogy az új kollégiumban meg­kezdeti a főiskolai oktatást. A bölcseleti és teológiai előadásokat az év őszén meg is kezdték. így lett a kezdetben középiskolai oktatásra alapított Római Kollégium bölcseleti és hittudományi főiskola. Ha számba vesszük, hogy jelenleg a Gergely egyetem tanárainak és ta­nársegédeinek a száma 223, bizony igen szerénynek találjuk a Római Kollégium első tanári testületét. A bölcseleti szakon négy, a hittu­dományi szakon három tanár kezdett tanítani. Igaz, mindkét szak tanári kara rövidesen bővült. A bölcseleti szakon egy tanár a "kis" logikát, vagyis a gondolkodás és okfejtés törvényeit, egy másik tanár a logika nehezebb problémáit, a harmadik természetbölcseletet adott elő a párizsi Sorbonne egyetem módszerével, míg a negyedik tanár Aristoteles nyomán etikát tanított. A hittudományi szakon két tanár a skolasztikus elméleti teo­lógiából, egy a szentírástudományból, egy a szentatyák tanításaiból és egy az egyházjogból tartott előadásokat. Az iskolaévet újra nagy ünnepséggel, nyilvános vitával kezdték meg. Szent Ignác a gandiai hercegnek írt levelében megállapíthatta: a közép- és főiskolai okta­tásnál fontosabb apostoli munkát sehol máshol, még a templomok mellett sem találhat a Társaság. A Római Kollégium tanárikara ér lén ekkor már a trentói zsinat egyik kitűnő teológusa, a Párizsban végzett és 1552-ben jezsuitává lett Olave Márton állt. Már ez is mu­tatja, hogy Szent Ignác kora tudományosságának a legkiválóbb kép­viselői közül válogatta össze a kollégium tanári karát. Az új főisko­lán 1553-ban a Jézustársaság hatvan kispapja tanult, a következő év­ben ez a szám százra emelkedett. Az Egyház 1555-ben Caraffa bíboros személyében új pápát ka­pott *. A trentói zsinat reformjainak volt nagy szorgalmazója. Fia­tal éveiben, majd java korában maga láthatta, milyen reformokra A kor pápáit itt soroljuk elő - könnyebb "eligazodás" céljából: neve, III. Pál III. Gyula II. Marcell IV. Pál IV. Piusz V. Piusz XIII. Gergely megválasztása-, l534.okt.l3. 1550.febr.7. 1555. ápr. elején 1555.máj.23. 1559. dec. 25. 1566. jan.7. I572.máj.l3. koronázása- 1534.nov.3. I550.febr.22. 1555. ápr. 10. 1555.máj.26. 1560. jan.6. I566.jan.l7. 1572.máj.25. 1549.nov.10 I555.márc.2 1555.máj.I. I559.aug.l8 1565. dec. 9. I572.máj.l. 1585.ápr.10.

Next

/
Thumbnails
Contents