A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-02-01 / 2. szám
f5 nem követte az egyetemes régi szokást, hogy penitenciának néhány Miatyánkot meg Üdvözlégyet adjon. Csak annyit mondott: No, elégtételül bűneidért ültetsz egy diófát, vagy egy almafát vagy egy szilvafát az udvarodba vagy a kertedbe, vagy akárhová, ahová jónak látod. És addig gondozod, míg magától is meg nem marad. Hát persze ennek a penitenciaadásnak aztán sokféle bonyodalma is keletkezett. Először is nagyon terhes volt, mert fát ültetni és azt gondozni jóidéig, bizony nem is olyan kis penitencia. Sokan hát lázadoztak ellene, de lévén elég jó keresztény nép, hát mit volt, mit nem volt tenniök, el kellett végezni, Annál is inkább, mert a következő húsvét előtt azt is meg kellett mondani, hogy elvégezték-e az előbbe- ni elégtételt, és ha nem, most egyszerre két fa elültetését sózta a nyakukba az Ambrózi főúr. A második bonyodalom, hogy mihelyt valakit megláttak gyümölcsfát ültetni, tudták: no, ez is valami rossz fát tett a tűzre, mert ülteti is mán... Persze ennek jó oldala is volt, mert így jobban kerülték a bűnt, hogy ne kelljen fát ültetni. No meg sokra az is hatott, hogy a- hányszor az általuk ültetett fát meglátták, eszükbe jutott minden bűnük és nemcsak igazi gyümölcsöt, hanem a bűnbánat méltó gyümölcseit is termették a fák - ami a falú erkölcseinek javulásában is megmutatkozott. De az igazi bonyodalom akkor támadt, mikor a hír a püspökig is eljutott és ott fenn a püspökvárban a sok teológus fészkelt a tudomány odvas fáiban és egykettőre rásütötték a tüskevári papra, hogy 'indirekte1 (kerülő utón) ez valamiképp a nagy titok elárulása is lehet és egész biztos, nem segíti elő a bűnbocsánat szentségének megbecsülését az emberek lelkében. így aztán egy szép napon a tüskevári pap felrendeltetett a püspök úr magas színe elé, hogy adjon számot "sáfárkodásáról". De mivel a faültetés ez után is folytatódott, aabár enyhébb mértékben, ez annak volt a jele, hogy a tüskevári pap megvédte igazát tudós támadóival szemben. * * * Ott fenn a várban, ahogy annak idején Ambrózi plébános elmesélte barátainak, így folyt le a számadás:- Főtisztelendő uram, úgy látom: hiába ette a püspök kenyerét négy éven át a szemináriumban, hogy ilyen egyéni utakon váltja aprópénzre teológiai tudományát - szólt rá a püspök.- Nagyméltóságú püspök úr, már megkövetem szépen, én úgy tanultam annak idején, hogy a bűnösnek "üdvösséges" penitenciát kell adni, mely arányban áll elkövetett bűneivel. Én csak ezt tettem.
