A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám
Cser atya írásaiból II temetés, egyre kevesebbnek érezzük magunkat, hiszen szüléink, kortársaink egymásután térnek a sírba. Elfordítanánk tekintetünket, de mindenütt szembetalálkozunk vele. Elfutnánk előle, de egy lépéssel előbb ér mindenüvé, ahova rejtőznénk előle. Kinéz gyógyszeres üvegünkből, az aggmenházak- ból és kórházakból, mások látják az arcát arcvonásunkon és mi meglátjuk arcát, ha ember-arcba tekintünk. Költöző, változó, múlandó, halandó emberek! Ez vagyunk. A pillanat zsoltára Ki zárt világodba küldöttéi élni, zárt világodban ne engedj elveszni engemI Szépségek mesgyéjén vezet az utam, a szépségek koszorúi meg ne fojtsanak! Tövissel várja lábamat a kapaszkodó, ne bénítsanak meg az élet szúrásai! Ne engedj elvesznem a pillanatban, tedd pillanatomat időtlen Magaddál Olyan vagyok, mint a gyermek, aki fut, megüti lábát és slrvafakad. Olyan, mint a gyerek, aki szárnyat képzel, magára képzeli és szállni akar. Szállni akar, de repülni nem tud és ha megpróbál ja, összezúzza magát. Csak a Te szárnyaidon tudok repülni, emelj tárt szárnyaidra, Végtelen! Hol marad megígért eljövetele? vak számára mindig éjszaka van! A süketnek mindig csendes a világ s a hitetlennek ma is minden ugyanaz, mint volt évezredekkel ezelőtt. - A valóság azonban egészen más. Az üdvösség dolgával is úgy vagyunk, mint a csillagász a távcsővel és mint a természettudós a mikroszkóppal. Halál! Béky Gellért S.J. (folytatás)
