A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám
4 igazság, szeretet és béke hallgat: egyáltalán nem bízik meg azokban, akik egy eszme érdekében hajlandók mások torkának esni... S mennyire igaza van! De ezen t úlmenően azokban sem bízhatunk, akik a nyomor láttáncsak hallgatnak, vagy legfeljebb sóhajtanak egyet. " "Milyen messzire mehetünk az igazság és béke ügyéhez való elkötelezettségünkben? Nem lehet itt pontos határvonalakat húzni. Addig mindenesetre el kell jutnunk, hogy szeretetünk mindenkire kiterjedjen - elsősorban azokra, akikkel közvetlen közelségben vagyunk. El kell mennünk egész a bátorságig - ez a békesség egyik a- lapja. A jóakaratú bölcsességig. A képességeink korlátainak ismeretéig. A dialógus fáradtságot nem kímélő akceptálásáig - de ennek főként azt a formáját gyakoroljuk, amelyik nem egyoldalú: nemcsak az ellenfél cáfolatát hordozza reánk eső részében, hanem az ellenfél igazának az elfogadását is. - Végül: el kell mennünk addig a meggyőződésig, amelyik élénken tudatosítja bennünk, hogy nincs az a földi hatalom - legyen akármilyen is az önzetlensége vagy jóakarata - amelyik ’maradéktalanul' megoldhat problémákat. Minden emberi véges és határolt, bizonyos vonalon túl tehetetlen." "Az ellenzéknek többnyire mindig nagyszerű tervei vannak. Amikor azonban hatalomra jut, amikor a realitásokkal kell megbirkóznia, mindig hűtlen lesz terveihez s maga ad alkalmat az ellenzék ellenzékének kikristályosodásához. - Az evangélium igaza nem jobb oldali, nem is baloldali. Nem azonosítható az ellenzékkel, még az ellenzék ellenzékével sem - bár kétségtelen, hogy konkrét helyzetek felett ítéletet alakít ki s ezáltal átmenetileg mégis valamelyiknek a pártján járul hozzá a megoldások kiérleléséhez. Az evangélium igaza a soha végére nem érő keresés, az önmagunk felett gyakorolt bi- rálat, az állandó figyelem a realitások felé s a megoldások imádsá- gos szellemben való keresése." "Amennyire lehetőségeink engedik, ’enni kell adnunk az éhezőknek’. Ez arra is jó, hogy másokbanisfelébresszük az építő nagylelkűség szellemét. Ahhoz, hogy a gazdagot kiszabadíthassuk gazdagságának béklyóiból, arra kell rávennünk, hogy lépjen ki önmagából, vegyen észre másokat, próbálja megérteni és szeretni is őket (igazságban és nemcsak jámbor szavakban és gesztusokban). A gyakorlati segítés útjára kell rávezetnünk a gazdagot s a felelősség, a bűntudat hangulatát kell becsempésznünk a szívükbe." "De ez csak úgy sikerülhet, ha felfedeztetjük velük Krisztus szeretetét, ezt az 'egész a halálig1 érő szeretetet minden mélységével és a következményekkel, amelyek hordozója. Ám hogyan is-
