A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-11-01 / 11. szám
48 apróságok A MEGBOCSÁTÁS felebaráti szeretet sokrétű arculatából Krisztus különösképen kiemelt egy vonást. A megbocsátás ez. Szent Máténál olvassuk! "Akkor Péter hozzálépett és megkérdezte! 'Uram, hányszor vétkezhet ellenem felebarátom, hogy megbocsássak neki? Talán hétszer?' Jézus válasza ez volt: 'Nem hétszer, hanem hetvenhétszer'” (18,21-22). Magyarul ez annyit jelenti mindig. Ebből a feleletből megintcsak az látszik, milyen magasztos és milyen nehezen megvalósítható a krisztusi szeretet törvénye. Nincs itt szó arról, hogy milyen voltasértés. Még a sértő szubjektív menthetőségéről se esik említés. Csak egyszerűen meg kell bocsátani, és ismét meg kell bocsátani s azután megint meg kell bocsátani... Az emberek sokszor sértenek. S ami még rosszabb, sokszor szánt* szándékkal sértenek. Ha megfigyel jük mi mindent meg nem tesz az ember csak azért, hogy embertársának fájdalmat okozzon, szinte kísértésbe esünk, hogy lemondjunk a homo sapiensbe vetett reményünkről - sokszor mintha a vadállat vadságát is felülmúlnánk... -Krisztusnak nemvoltak illúziói az emberről s más tanításából tudjuk, hogy szeretete nem volt elnézéssel a társadalmi bajok és igazságtalanságok iránt. A közjó ellen vétőket meg kell fékezni, meg kell büntetni • de aztán nem üldözni. A megbocsátásnak ezen a vonalon is megvan a szerepe. Péter fentebb idézett kérdezősködésénél azonban a személyes sértésről van szó. Tapasztalatból tudjuk, hány változatban ütheti fel ez a fejét. A jelentéktelentől a szörnyű méretekig terjedhet skálája. Mindegyikük szőr, mindegyikük sebez és haragra lobbant. De ezek ellenére meg kell bocsátanunk... Hogyan? Szívleljünk meg egy-két egyszerűnek látszó tanácsot. Mindenekelőtt: némelyikünknek nem ártana, ha kicsit megvastagítaná a személyes sértések parittyáinak és nyilainak kitett bőrét. Aztán gondoljunk arra is, hogy sokszor csak képzeljük a sértést s inkább csak figyelmetlenség van mögötte, nem rosszakarat. No és a legfőbb tanácsi szok- juk meg, hogy sose rágódjunk, sose tépelődjünk egy-egy sértés felett. Gondol junk inkább arra, hogy ezt a legújabbat is majdcsak túléljük valahogy • mint a régebbit, mint a többit. Ha viszont ezen jár az eszünk, egyre felidézzük magunkban a bennünket ért igazságtalanságot, a képzeletünk rövid időn belül a keserűség és bosszúállás ösztöneit ébreszti bennünk és azt a hamis tudatot, hogy mártiromság a sorsunk... A legjobb pedig, ha az annyiszor el imádkozott Miatyánk jut e- szünkbet ”Bocsásd meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek”. • Még hasznunkra Is lesz, ha megbocsátunk...