A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-11-01 / 11. szám

új (?) nunciatúrák

35

ír köztársaság - hét százaléknyi protestáns lakossággal - első elnökének (Douglas Hyde) protestánst választott, hogy 90y<rban katolikus fővárosának protestánsok és zsidók felváltva voltak polgármesterei - és nyoma sincs ott a vallási diszkriminációnak.

Addig mindenesetre nem lesz megoldás, amíg a tárgyalófelek épp a probléma lényegéről nem hajlandók tárgyalni. S az is egyre világosabb a semleges figyelő előtt, hogy tartósan érvényes csak az a megoldás lehet, amelyik számol azzal, hogy az északírországi kisebbség (földrajzi, történeti és nemzetiségi kötelékekből kifolyóan) közelebb érzi magához déli testvéreit nagybritanniai barátainál.

Újjászervezés a Vatikánbant

w j (?) nunciatúrák

A Szentszék külföld! képviseleteinek, a nunciatúráknak kérdése már a vatikáni zsinat alkalmával felmerült. Ott azonban csak érintették ezt a témát s a püspökök nagy része azt gondolta, hogy az elkövet* kező püspöki szinodus alkalmával kerül behatóbb tárgyalás alá. Nagy volt a meglepetésük, amikor a szinodust jóval megelőzően egy pápai "motu proprio“* közölte a nunciatúrák újjáalakításáról szóló pápai rendelkezést. • Az alábbiakban Prof. Johannes Neumann, tűbingeni egyetemi tanár gondolatait közöljük. Jól rámutatnak azokra a prob- lémákra,amelyet a nunciatúrák a modern egyház számára jelentenek.

^enki nem tagadhatja, hogy Róma püspökének tudnia kell, mi történik az Egyházban. Ezt az ismeretüket a történelem folyamán vagy a helyi püspökök, vagy delegátusaik útján szerezték, a 16. századtól kezdve pedig egy, az egész világra kiterjedő tevékenység céh* jából szervezték meg azt a központi hivatalt, amelyet a római Kúria néven ismerünk. Az persze előfordult, hogy nemcsak egyik-másik pápa, de a kúria hivatalnokai és a pápai legátusok is satrapák stílusában bántak a helyi püspökökkel, akiket pedig Róma püspöke régi hagyományok alapján testvéreinek nevez. Az a mód ugyanis, ahogyan Róma püspökének kiküldő ttei a helyi püspököket olykor kezelték,

* A "motu proprio“ (magyaruli saját indításából) a pápai leiratoknak egy fajtája. Vagy engedély, melyet a kérelmező kifejezetten nem kért, de a pápa saját jóakaratából megadja; vagy törvénytadó aktus, mely a Széni* atya saját kezdeményezéséből származik.