A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1972-11-01 / 11. szám

4

halottak és szentek

kultuszát támadja (talán épp képzetlen elméje következtében), Szent jeromos (345-419) epébe mártott tollából kap rendreutasítást (Contra Vigilantium). Sem Ambrus, sem Jeromos nem álmodta, hogy egyszer ók is ugyanannak a tiszteletnek lesznek részesei, amelyet a próféták és pátriárkák számára követeltek meg híveiktől.

Chartres 12. században készült katedrálisának kapuívén a keresztény szentek beláthatatlan sora a pátriárkákkal és prófétákkal együtt kettesével sorakozik fel. A katedrális (és más korabeli kated- rálisok) csodás üvegablakai is ebben az ószövetséggel összekapcsolt szemléletben tárják elénk az Egyház és a megváltás művének történetét. Az oszlopfők faragványai is ezt az ábrázolásmódot követik. A szentek életét írásba is foglalják ebben az időben s a liturgia is ünnepük szövegeivel gazdagszik. Igaz, hogy olykor a mondák és legendák világába vész a szentek élettörténete - mai ismereteinkben a- zonban Líviusz írásaiban is sok a mende-monda s a középkori Arany legenda, meg az ő római őstörténete közt nincs sok különbség ebből a szemszögből.

A szentek kultuszának sok százados alakulását derékba töri a 16. század hitbeli szakadása. Angliában, valaha "szentek szigetén" sajnálatosságában igazában csak ma érzett rombolás fut végig a ka- tedrálisokon és kolostorokon. A francia kálvinizmus a romaneszk és gót stílus templomain próbálja ki eredményesen a kalapács erejét. S mindez csak kezdete volt egy nagyobb veszedelemnek - az írók is hozzáláttak, hogy munkáikkal képletesen rombolják a szentek képét és szobrait. Ha sokszor nemes kritikai meggondolások is vezették őket a legendás vonások megtisztogatásában, végeredményben rossz szolgálatot tettek az ügynek. A kor bölcselő elméi aztán magának a szentségnek a fogalmát is kikezdték. A szentek helyét a "nagy" és kimagasló emberi egyéniségek foglalták el. Már a reneszánsz többre becsülte az antik világ nagyságait, mint a szenteket. A vértanúkat is megfosztotta babérjuktól a francia forradalom mártírokat alkotó kora. Dicsőség nélkül hullott a guillotín kosarába a fejük.

Aztán az "emberfeletti ember" korszaka következett. Napóleon annál okosabb volt, semhogy a római császárok önistenítő kultuszát utánozza. Mivel a forradalom "Legfőbb Lénye" elégtelennek bizonyult, politikai meggondolástól vezetve visszaállította a katolicizmust régi helyére. De ez a vallás, ha újból kedvezett is a szentek kultuszának, a vezetők szemében már csak a "köznépnek" való volt. A lassan előretörő demokrácia már ezt is meghaladott álláspontnak tartja-korszakában a pozitivizmus válik újfajta hitté Európa