A Szív, 1972 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
A kéíiS imádjág K risztus nem egyszer hangsúlyozta az ima szükségességét és hatóereiét. • Mi is az ima? Érintkezésünk a jó Istennel. Fajtáira is emlékezünk még a katekizmusbólt dicsőítő, hálaadó és kérő is lehet. A mi korunkban főként a kérő imával kapcsolatban hallhatjuk a megjegyzésti "Igazában nincs ínyünkre. Olyan 'terülj, terülj asztalkám' mágia van abban, amikor a lélek hirtelenében Istenhez fordul valamilyen sürgős kívánsággal. Nem tudunk hinni benne." Eltekintve attól, hogy az Üdvözítő földi élete folyamán épp ezt a módját az imának nem egyszer melegen ajánlja - ha jobban utána gondolunk! a kérő imával hármas vallási cselekményt is viszünk végbe. Először mindjárt a hitet magát gyakoroljuk, amikor Istentől valamit kérünk. Mert aki Istenhez kiált segítségért, egyúttal azt is vallja, hogy van Isten. Olyan Isten, aki figyel reánk, olyan Isten, aki elég hatalmas és eléggé szeret minket ahhoz, hogy kérésünket teljesítse. - Mindez maga már elég méltóságot kölcsönöz a kérő imának. De a kérő imádsággal ezenfelül az alázat erényét isgyakoroljuk. Krisztus mindig elítélte az egyedül önmaga erejében bízó, másra rá nem szoruló embertípust. Gondoljunk csak a farizeus és a vámos példabeszédére, ahol a farizeus ez a senkire rá nem szoruló ember s az imája is a maga elégségét és tökéletességét sorolja fel az Isten előtt. Mennyire más a vámos imájal Arra kéri Istent, hogy legyen irgalmas hozzá, mert ő bűnös. S Krisztus szava szerint a vámos imádkozott igazán... S ezzel meg is közelítettük, ha nyíltan nem is szóltunk még róla, a kérő ima harmadik jótulajdonságát, azt a szinte makacs és elvakult bizalmat, amely azzal a biztos tudattal jár, hogy Isten meghallgatja az imánkat. Ez a bizalom lényeges eleme a kérő imádságnak. Ez hiányzik abból, aki nehéz órák kishitűségében azt gondolja, hogy "elfeledkezett" róla az Isten. Hogyan "feledkezne" el? Hiszen Krisztus mondja megint, hogy még az ég madaraira, a mezők liliomaira is gondja van - mennyivel inkább reánk is... Hogy feledkezne meg rólunk, bajbajutott gyermekeiről? Azt persze szem előtt kell tartanunk a kérő imával kapcsolatban, hogy Isten néha nem teljesíti a kérésünket azonnal. Néha jól megváro- koztat. Máskor^ meg nem úgy teljesíti a kérésünket, ahogy mi elgondoltuk- végtére Ő tudja, mi válik a javunkra. Az is előfordulhat, hogy pontosan megadja, amit kértünk tőle - s aztán egy életen keresztül sajnálhatjuk esetleg, hogy éppen ezt és éppen így kértük...